Nem sok maradt a kisbuszból, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. 15-en ültek benne, Valenciából indultak, Bukarestbe mentek volna.

Egy enyhe kanyart nem tudott bevenni a másik irányba haladó kamion. Eddig nem tudni miért, átszakította a szalagkorlátot és frontálisan ütközött a kisbusszal.

A tűzoltók a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. „Sajnos a helyszínen, 14 halottat kellett kiemelni és egy súlyos sérültet és szintén súlyos sérüléseket szenvedett a kamion sofőrje is” – közölte Tátrai János, a Csongrád Megyei Tűzoltóság szóvivője.

Az áldozatok között van három gyermek is. Mindkét jármű román rendszámú volt. „A személyazonosság az állampolgárság kiderítése a hatóság feladata. Mi a két sérültet elláttuk és viszonylag stabil állapotban a Szegedi Klinikára szállítottuk” – közölte Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Hétfő reggel a romániai Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőség négy munkatársa is megérkezett Szegedre, hogy az áldozatok személyes iratai, csomagjai alapján próbálják kideríteni személyazonosságukat. A jelenlegi információk szerint az áldozatok valamennyien egy Bukarest melletti faluból származnak.

atv.hu