Az ATV-nek nyilatkozó Rácz István, a Biztositas.hu ügyvezető igazgatója szerint „a kötelező díjak várhatóan elérik idén a mélypontjukat, ez azt jelenti, hogy jövőre már nem fognak tudni spórolni az autósok és nem is fognak tudni nagy számban biztosítót váltani, ha úgy tetszik ilyen szempontból ez az utolsó kampány lesz”.

Vélhetően a baleseti adó is emelni fogja a biztosítások összegét, bár ez utóbbi egyelőre nincs benne az árakban, mert az Országgyűlés még nem bólintott rá a törvénytervezetre. Az autósokat azonban már most figyelmeztetik rá: a legtöbb kalkulátor úgy készül, hogy a kedvezőbb ár mellett szerepel a baleseti adó mértéke is. Ez a díj harminc százaléka lesz. Autósonként öt-hatezer forintnyi pluszköltség, ami – hiába az olcsóbb kötelező felelősségbiztosítás – összességében növeli majd a kiadásokat.

Az autósok még bizonytalanok, többségük az új tarifákat sem ismeri, idejük azonban még van gondolkodni. Az év végi kötelező váltás 3,3 millió autóst érint. Gilyén Ágnes, a MABISZ kommunikációs főosztályvezetője szerint nekik két dátumot érdemes fejben tartaniuk: „Az egyik a november 30-a, eddig kell, hogy megérkezzék a felmondás a jelenlegi biztosítóhoz, a másik pedig december 31-e, addig kell megkötni az új biztosítónál a szerződést.”

Az internetes kampány hivatalosan hétfőn kezdődik.

atv.hu