Mintegy fél órán át tartotta rettegésben Szarajevó forgalmas belvárosát a huszonhárom éves muszlim férfi, Mevludin Jašarević, aki a nála lévő Kalasnyikovval többször rálőtt az amerikai nagykövetségre. Az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító ország fővárosában a külképviseletet védő egyik rendőr súlyosan megsebesült a támadásban. Aki tehette, gyorsan menedéket keresett.

A bosnyák terrorelhárítás egyik mesterlövésze eltalálta Jašarevićet, akit kórházba vittek. Sérülései nem életveszélyesek.

A bosnyák hatóságok szerint egyértelmű, hogy terrortámadás történt.

„Az Egyesült Államok és az amerikai nép segített Bosznia-Hercegovinának, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Amerika nem érdemelte meg, ami itt történt” – mondta Bakir Izetbegović, a háromtagú boszniai elnökség bosnyák tagja.

A hatóságok szerint a merénylő a szunnita iszlám legkonzervatívabb ágához, a Szaúd-Arábia által támogatott vahabita mozgalomhoz tartozik. Erre utal szakálla és hajviselete is.

Vahabita fegyveresek harcolnak például a Kaukázusban Csecsenföld elszakadásáért és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot is vahabitának tartják. Jašarević nemrég szélsőséges iszlamistákkal találkozott Boszniában.

A Szerbiához tartozó, de mohamedán többségű Szandzsákban négy éve jól felfegyverzett terrorista kiképző tábort fedeztek fel a hatóságok. Szakértők szerint félő, hogy Magyarországtól mindössze párszáz kilométerre az iszlamista terrorizmus új fellegvára jöhet létre.

atv.hu