Ahogy arról október végén beszámoltunk, komoly botrányba keveredett a Weltbild Kiadó, az egyik legnagyobb német könyvkereskedő cég. A médiavállalat 100 százalékban a katolikus egyház tulajdona, egy német szakmagazin azonban arról számolt be, hogy a katolikus kiadócsoport erotikával kapcsolatos könyvek kiadásával is foglalkozik.

Ezt követően az augsburgi Weltbild és a Droemer-Knaur Kiadó cáfolták az ellenük felhozott vádakat, amelyek alapján pornográf művek kiadásával foglalkoznak - írja a német Welt Online.

A Weltbild állásfoglalásában az áll, hogy a vállalat jogi lépéseket fontolgat a "rossz hírüket keltőkkel" szemben. A Droemer-Knaur is hasonlóra készül. A Weltbild kiadó csoport több katolikus egyházmegye, a német egyházmegyék szövetsége és a katonák lelkigondozásával foglalkozó szervezet tulajdonában van, a Droemer-Knaur cégben is ugyanezek rendelkeznek részesedéssel. A Weltbild leginkább azt az állítást kifogásolta, hogy „milliókat kerestek pornográfiával”.

Azt állítják, hogy „Weltbild kínálatában nem szerepelnek pornográf anyagok és soha nem is voltak”. A kritizált kiadványok forgalmi arányát is cáfolták: "azok a könyvek, amelyeket az erotika címszó alatt az interneten meg lehetett találni, a 2011-es naptári évben elhanyagolható százalékát képezték a Weltbild kiadócsoport teljes forgalmának. Éppen ezért az olyan újságcímek, mint a ’Katolikus Egyház pornóval vagyont keresett’ ebből kiindulva egyértelműen túlzóak és gyalázkodóak.”

A Weltbild nyilatkozata szerint számukra a határ a holokauszt-tagadásnál, a háború és az erőszak dicsőítésénél valamint a szexnél húzódik. Ami ezt túllépi, már nem jelenhet meg, csakúgy, mint azok a könyvek, amelyek az egyházat, az egyházmegyét támadják.

A német Berliner Morgenpost arra emlékeztetett arra, hogy már 2008-ban létrejött Bajorországban katolikus hívők egy elszánt csoportja, akik „Katholisches! Weltbild” név alatt 70 oldalas anyagot állítottak össze a kiadó tevékenységéről, és eljuttatták azt minden német püspöki egyházmegyének. Hosszasan ecsetelték, hogy a Weltbild mennyi pénzt keres szex, erőszak-dicsőítés, ezoterika, mágia és sátánizmus témáival foglalkozó könyvekkel. A püspököket felelős tulajdonosként a könyvek forgalmazásának azonnali felfüggesztésére szólították fel.

A német lap úgy tudja, hogy az érintett püspökök több mint fele nem is jelezte, hogy megkapta a levelet, ráadásul a másodszorra szétküldött követelésre sem válaszoltak. A német Pur-Magazin azonban - a pápához és az egyházhoz közel álló lap - egy Marx nevű érsek által írt válaszlevelet közölt az egyik kiadásában.

A levélben - amely lényegében "elismerte" a vádakat - többek között ez állt: „Engedjék meg nekem, hogy tegyek egy személyes megjegyzést. Önök és azok, akik a „Katholisches! Weltbild” kezdeményezést indították, rengeteg fáradtsággal minden gazt és gyomot átkutattak. Mint papnak, aki számára egy egyházi vállalat hitelessége nagyon is fontos, nehezemre esik minden energiámat kizárólagosan arra fordítani, hogy még az utolsó gyomnövényt is kitépjem. Különösen, ha közben tudatosan megkockáztatom, hogy a termőföldön növekvő gabonát is megsemmisítem. A kiadóval kapcsolatos ismereteim alapján – amik biztosan egyeznek az Önökéivel - is hálás lehetnék, ha ugyanilyen szintű elkötelezettséggel ismernék el, milyen sok gabonamagvat tudunk a Weltbild Kiadón keresztül elhinteni a nép termőföldjébe.”

atv.hu / Welt.de / Berliner Morgenpost