Novák Elődöt, a párt alelnökét és Duró Dórát, az Országgyűlés korjegyzőjét sikerült elérnünk, de az atv.hu-nak egyikük sem volt hajlandó nyilatkozni.


Di Canio után szabadon?

- Azt nem tudom, hogy ez náci karlendítés-e, mindenestre a Lazio-szurkolók részéről bevett szokás – közölte megkeresésünkre Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke. Hangsúlyozta: ha a Lazio gólt szerez, „a szurkolói közül rengetegen csinálnak ilyet, de ez Olaszországban mást jelent, nem a nácizmusra utal”. Érdeklődésünkre, miszerint tekintettel arra, hogy Toroczkai magyar, ez nem problematikus-e, úgy reagált: a jobbikos képviselő Lazio-drukker, és ebben a minőségében lendített kart.

További faggatózásunkra a Jobbik sajtófőnöke úgy felelt: pártja nem szólítja föl Toroczkait lemondásra. „Miért kéne?” – kérdezett viszont.

Egy, a Nemzeti Sportban három évvel ezelőtt megjelent írás szerint az olasz sportszervek kevéssé tolerálják a karlendítést: a fénykorát mintegy tíz éve élt futballistát, Paolo Di Caniót többször megbüntették, amiért a Lazio játékosaként az egyesület kemény magját fasiszta karlendítéssel üdvözölte. A cikk konkrétan említi a 2005. január 6-i, 3:1-re végződött Lazio-Roma meccs utáni esetet, ami után mind Di Canio, mind a Lazio tíz-tízezer eurós büntetést kapott az olasz szövetségtől. Az eset 2005 őszén háromszor is megismétlődött és a Juventus elleni meccsen abszolvált karlendítést ismét tíz-tízezer eurós büntetéssel honorálta a szövetség, sőt: Di Caniót egy mérkőzésre el is tiltották.

Pénteken tovább gördült az ügy, a jobbikos képviselő kiakadt, hogy a Facebook törölte a karlendítős képet, ezért az alábbi üzenetet töltötte fel:

"A Facebook letiltotta a Lazio-meccsen készült képemet. Éljen a Zuckerberg-félék világa! Ajánlom nekik Paolo Di Canio szavait: "Azért csináltam, hogy köszöntsem azokat, akik osztják a nézeteimet és az elképzeléseimet a társadalomról. Mindenhol meg kellene engedni ezt ezen a szabadnak nevezett világon. Ha nem, milyen demokrácia ez? Családom van, két iskolás lányom, megállok a pirosnál, fizetem az adót, sosem kerültem szembe a törvénnyel, sosem zaklattam színesbőrűeket, mégkevésbé zsidókat, tehát mi a fenéért ne ünnepelhetnék egy olyan mozdulattal, ami sokkal inkább a római időkből való, mint ötven évvel ezelőttről?"




atv.hu