A tapasztalatok szerint főleg hétvégén érnek rá a népszámlálási kérdőívekkel foglalkozni az emberek. Ugyanez a helyzet az internetes kérdéssorral is, ahol akár húsz perc alatt lehet végezni. Október első vasárnapján több mint ötvenezer kérdőívet töltöttek így ki, egy héttel később pedig már hetvenezret.

Vasárnap éjfélkor lejárt az ívek internetes kitöltésének határideje. Most már csak papíron lehet válaszolni a kérdésekre. Ha valaki erre sem hajlandó, akkor szabálysértési eljárás indulhat ellen és akár ötvenezer forintra is megbírságolhatják.

A Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője, Virágh Eszter elégedett az adatokkal. Közölte: országszerte eddig összesen hétszázezer háztartásban töltötték ki a kérdőívet az interneten, több mint egymillióan pedig papíron. Budapesten egyébként minden negyedik háztartásban az interneten válaszoltak.

Virág a gyakori kitöltési hibák között említette, hogy az iskolai végzettséget sokan nehezen tudják beírni, különösen azok, akik már régen végeztek egy adott iskolatípust és ma az adott iskolatípus más kategóriába számít bele. Sokan a munkahely tevékenységét nem jelölik meg pontosan. „Ez számunkra nagyon nehéz lesz a feldolgozásnál, nem tudjuk kialakítani a nemzetgazdasági ágakat” – mondta a szóvivőnő. Úgy folytatta: nem jó, ha valaki csak a munkahely nevét, vagy annak egy rövidített formáját írja be. Sokszor föl nem tett kérdésekre válaszolnak, de van, hogy nem tudják értelmezni a kérdéseket, ezért aztán teljesen mást írnak, mint amit kellene.

atv.hu