„India az első piac, ahol új Rapid modellünkkel megjelenünk, ez már önmagában is jól érzékelteti ezen ország jelentőségét a márka számára“ – hangsúlyozta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke. „Világszerte növelni kívánjuk értékesítésünket az elkövetkező évek során, amelynek keretében jelentősen fokozzuk Európán kívüli tevékenységünket. Az indiai piac központi szerepet tölt be, mivel Kína és Oroszország mellett kétségkívül a legnagyobb lehetőségeket rejtő piac. Az új Rapid pedig e régiók számára a megfelelő autó a megfelelő időben, egyben nagy lépés az elkövetkező évekre tervbe vett növekedésünk útján.“ Szakértői becslések szerint India az évtized végére a világ öt legnagyobb gépjármű-piaca közé léphet elő.
A Punéban készülő Rapid Indiában, s az indiaiak számára gyártott autó, amelynek erényei között bőséges térkínálata, vonzó formavilága, színvonalas biztonsági felszereltsége, illetve modern és kiforrott műszaki megoldásai egyaránt felfedezhetők. Olyan modell, amely a ŠKODA „Egyszerűen nagyszerű“ mottóját génjeiben hordja, s a mindennapok során is képviseli az utakon. Hosszúsága 4,39, szélessége 1,70, míg magassága 1,47 méter, méreteivel az újdonság a Fabia és a Laura/Octavia sorozatok közé pozícionálható. Ezzel a márka a jövőben immár India legnépesebb járműszegmensében is képviselteti magát.
A legifjabb ŠKODA belső térkínálata is felettébb nagyvonalú: öt teljes értékű ülés, bőséges láb- és fejtér, illetve közel 500 literes csomagtartó gondoskodik arról, hogy akár öt személy is kényelmes és pihentető körülmények között autózhasson. „A Rapid az egész család valóban sokrétűen kihasználható autója, amely kellően kompakt a városi forgalomra, miközben a hosszabb túrákra is elegendően tágas. Igazi sokoldalú tehetség, hamisítatlan ŠKODA“ – fejtette ki Vahland.
Meggyőző az újdonság letisztult és friss hangulatú formavilága, amely jól láthatóan viseli a Škoda design-nyelvezetének jellemző elemeit, a Rapid megjelenését így kiegyensúlyozott arányok és precízen kidolgozott motívumok jellemzik. A plasztikusan kiformált felületek, a határozottan ívelő vonalak és a vonzó arculat már az első pillantásra egyértelművé teszik, hogy vérbeli Škoda áll előttünk. E benyomás az utastérben a letisztult formák jellemezte cockpit, illetve az áttekinthetően elrendezett műszerek és kijelzők láttán még tovább erősödik, a lényegre összpontosító design eleve kellemes közérzetről gondoskodik.
A Rapid benzin- és dízelmotorral, valamint manuális és automata sebességváltóval egyaránt szerepel a kínálatban. Benzines erőforrásként 77 kW teljesítményű, 1,6 literes konstrukció szolgál, a common-rail technikával és turbófeltöltéssel működő, ugyancsak 1,6 literes dízel szintén 77 kilowattot produkál.
A ŠKODA igen kedvező pozícióból vághat neki a Rapid illetve további modelljeivel az elkövetkező évekre tervezett indiai növekedése megvalósításának. A márka immár 2001 óta aktív e piacon, s az idei év során is jelentősen, szeptember végéig bő 50 százalékkal növelte indiai eladásait. „Célunk a további növekedés, így Indiában is immár ’teljes gázzal’ haladunk“ – húzta alá Prof. Vahland. „Ennek során termelésünk, márkakereskedői és szervizhálózatunk, s mindenekelőtt új modelljeink tekintetében egyaránt jelentős beruházásokat tervezünk. Az új Rapid e téren kétségkívül különös jelentőségű.“
A Pune városában működő Volkswagen üzem 2009-ben kezdte meg működését, az új Rapid a Fabia után a márka immár második itt készülő modellje. A Škoda Pune mellett az indiai Maharashtra tartományában fekvő Aurangabadban is termel, ahol a Superb, a Laura és Yeti modelljei készülnek.
