Ez persze egyúttal kritika is, mert akkor meg minek a 165 lóerő és a 360Nm nyomaték, ha úgy sem használjuk ki? A válasz: nem városi autónak készült, sokkal inkább hosszú országúti, vagy még inkább autópályás utazásokhoz, ahol jól is jön a 6. fokozattal a gazdaságosság érdekében kihasználható nyomaték. Autópályán a 6, országúton szabályosan közlekedve 5 liter alatt is tartható az átlag.
No, de jön megint a kérdés: akkor meg minek a sport felszereltség, a peres gumik, a küszöb spoiler, a sportpedálok és a dögös piros-fekete színkombináció a kárpitozott részeken?
A válasz annyi: csak, mert jobb érzés így beülni egy autóba, férfiasabbnak érzi magát a sofőr, ha a kompakt mezőny egyik legfickósabb motorját tudhatja a magáénak. Igaz a nagy nyomaték ellenére alul kicsit vérszegény a dízel és csak 1800-as fordulatnál jön meg az erő. Aztán már húz is mint egy gyorsvonat, de ez, mint említettem már igazán csak hosszútávú utaknál használható ki maradéktalanul.
Egy pár mondatot azért még megérdemel a design, ami alapját tekintve nem változott, csak a Sport felszereltségnek megfelelően dinamikusabb lett. A belsőben már említett pirossal varrott bőrbevonatok a kormányon és a kézifékkaron sokat dobnak a jármű összképén. Ez a stílus folytatódik a karosszéria spoilerezésével kívül is, kiegészítve a fehér fényezéssel kontrasztban álló fekete felnikkel és a dupla sport kipufogóval.
Amikor nincs szükség sportos vagánykodásra, akkor ott a city gomb aktiválásával könnyűre váltó szervo kormány - elősegítve az egyszerűbb parkolást. A dinamikus vezetési stílust egyébként nem segíti a Sport verzióhoz méltatlanul lágy rugózás, amin csak a peres gumik változtatnak valamit, de ez is inkább csak a kemény felütésekben érződik.
A 400 literes csomagtartó jó partner a hosszabb családi utakhoz, de ha már a család pénztárcáját is nézzük, lehet, hogy elegendő lenne ez a négykerekű az 1,6-os 120 lovas dízellel is, ami ráadásul 1 millióval olcsóbban, már 4 és fél millió körül elérhető.

Gajdos Tamás