Hűtlen kezelés alapos gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) vagyonával való visszaélés ügyében L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője a Központi Nyomozó Főügyészségen. Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a MAK az egyik legfontosabb kulturális közalapítvány, amely a javarészt a szocializmus idejéből visszamaradt, jelentős művészvagyont hasznosítja és kezeli.
Emlékeztetőül: a kormány májusban döntött a legtöbb közalapítvány, így a MAK megszüntetéséről, melynek koordinálására miniszteri biztost nevezett ki. Mint azonban a képviselő megjegyezte, a miniszteri biztos hatáskör hiányában nem utasíthatja, csupán figyelmeztetheti a MAK kuratóriumát. L. Simon László feljelentése szerint Sári Csaba, a MAK volt alelnöke, később elnöke 2003-ban havi 300 ezer forintos díjért a MAK tulajdonában álló Képcsarnok Kft-vel megbízási szerződést kötött, melyet azóta többször meghosszabbítottak, Sári azonban az alelnöki, majd elnöki feladatkörébe tartozó tevékenységeken kívül munkát nem végzett.
Felmerül továbbá annak a gyanúja, hogy a Képcsarnok Kft. vagyonát és bérleményeit folyamatosan kiszervezik, tette hozzá a képviselő, aki szerint nem különíthető el a MAK és a Képcsarnok Kft. tulajdonában álló műalkotások köre, és egy szeptemberi, szúrópróbaszerű ellenőrzés szerint a műtárgyak csaknem 10 százaléka nem volt fellelhető. Ez a tény azért különösen fontos, mert a Képcsarnok Kft. kezelésében több mint 40 ezer műtárgy található, több száz millió forint értékben. L. Simon László egyébként szerint Turi Hedvig, a kft. ügyvezetője "felelős őrzésre" nyolc műalkotást jelenleg saját lakásában tart.
Hűtlen kezelés minősített esetének gyanúját veti fel a hédervári kastély 2002-ben megkötött bérleti szerződése is, ami az ingatlan jellegéhez és bérletéhez képest rendkívül alacsony bérleti díjat állapított meg, ráadásul ezt 2009-ben 50 százalékkal még csökkentették is. L. Simon szerint vizsgálatot igényel a MAK süttői telephelyének bérleti szerződése, a közalapítvány 99 százalékos tulajdonában álló Akadémiai Nyomda Kft. veszteséges működtetése, és az is, hogy a Képcsarnok Kft. az elmúlt években jelentős összegben számolt el kiküldetéseket dolgozói számára, akik közül némelyek sem gépjárművel, sem jogosítvánnyal nem rendelkeztek, és egyes elszámolt kiküldetések nem valósultak meg.
MTI
