| 14:53 | A következetesség maga |
Cséfalvay azon morfondírozik, hogy miért baj, ha egy kormány következetes. Szerinte a kabinet nyílegyenesen halad az egykulcsos adórendszer felé, csak éppen a szocialistáktól olyan rút szisztémát örökölt, hogy lassan megy az új módi bevezetése. Már csak azért is, mivel a kabinet szociálisan érzékeny, így nem tűrheti, hogy az átállásnak bárki is vesztese legyen.
| 14:50 | Magyar gyomor egykulcsot nem emészt |
Göndör István a Matolcsy György vezette Nemzeti Ezoteria Minisztérium bejelentése után megszűnik az egykulcsos adórendszer. A szocialista képviselő szerint ez nem baj, az viszont már igen, hogy a kabinet továbbra is egykulcsos adóként kommunikálja a háromkulcsos adót, mert képtelen beismerni bármilyen hibát. Illetve súlyos probléma, hogy az egykulcsos látszat fenntartásának érdekében meglehetősen megbonyolítja a kormány a rendszert. Amiről Orbán 2006-ban még azt mondta, hogy a magyar ember gyomra az egykulcsos adórendszert nem veszi be.
| 14:42 | Éjszakai meló még mindig pluszpénz |
Cséfalvay államtitkár szerint arról van szó, hogy rugalmas munkaügyi szabályokra van szükség, mert igazából az van kiszolgáltatva, akit fekete munkavégzésre kényszerítenek. Nos, az éjszakai műszakpótlék marad, de a többi jogosságát felül kell vizsgálni.
| 14:41 | Van, volt, lesz-e műszakpótlék |
A kormány nem a munkanélküliekkel, hanem a munkavállalókkal kezdett háborút, és összevissza kaszabolja a kedvezményeket: például az adójóváírást, jelenti ki Gúr Nándor. Igaz, a szocialista honatya szerint a kabinet az új Munka törvénykönyve kapcsán retirál, pontosabban úgy csinál, mintha lefolytatna egyeztetéseket. Ám Gúr arra kíváncsi, megszünteti-e a kormány a különböző műszakpótlékokat.
| 14:37 | Mindenki választhat jövedelmezőt |
A törvény a civil szervezetek számára nem ír elő ellátási kötelezettséget, így szabadabban választhatnak "célcsoportot", válaszol az államtitkár, aki szerint a kincstár igenis pontosan finanszíroz. Amikor a civilek mégis kötelező feladatokat látnak el, akkor az önkormányzattal kötnek szerződést - ebben szerepelhet kiegészítő normatíva, de azt a település állja, mondja Soltész Miklós.
| 14:33 | Haldokló civilek |
Szabó Tímea arról beszél, hogy a kötelező önkormányzati feladatokat ellátó civil szervezetek gyakran magasabb színvonalon szolgáltatnak, mint az állami szervezetek. Csakhogy, figyelmeztet az LMP-s képviselő,a késedelmes finanszírozás, azaz a támogatások csúszása számos civil társaságot ellehetetlenít, pontosabban tönkretesz.
| 14:26 | Bepalizott nyugdíjasok |
Spaller Endre arról beszél, hogy számtalan idős ember panaszkodik a kirándulásokkal egybe kötött termékbemutatókra - melyeken sok-sok nyugdíjas vásárol olyan termékeket, amire semmi szüksége nincs, és ha erre nem futná a nyugdíjból, akkor a helyszínen nyomban hitelszerződést lehet kötni. E vásárlások az üzleten kívül kötött vásárlási szerződésekre vonatkozó jogszabály vonatkozik, melynek értelmében 8 napon belül a vásárló fél elállhat a szerződéstől, mégpedig egyoldalúan. Az államtitkári válasz szerint a kormány tud a problémáról, már csak azért is, mert a kifogásolási arány 80 százalék fölött mozog. Így a fogyasztóvédelmi szervek próbavásárolnak és szankcionálnak.
| 14:21 | Le az abcúg német nagybirtokosokkal |
Az állam azt akarja, hogy a közvagyon a közjót szolgálja, magarán a helyben lakó gazdákat akarja helyzetebe hozni a kabinet, magyarázta Ángyán József. Az államtitkár szerint olyan többet így nem lesz, mint amikor 80 ezer hektárt adtak bérbe hektáronként 10 forintért 99 évre - egy német birtokosnak, példálózott az államtitkár. Így a jövőben egységes lesz a birtokhasználati díj, hogy ne a tőkeerő döntsön, illetve 20 kilométeres körzeten kívüli gazdálkodók nem pályázhatnak a 65 ezer hektárból kiparcellázandó földdarabokra.
| 14:16 | Földosztás reloaded |
Turi-Kovács Béla arra emlékeztet, hogy a kormány a magyar földek megvédését ígérte - és a földspekulánsok elkergetését. Mert a szocialisták eddig olyan rendszert működtettek, ami a fiatal gazdákat nem hozta helyzetbe, a nagy földbérlők szinte automatikusan vitték el a területeket. De most a kormány 65 ezer hektárt nyit meg a nép előtt, így a fideszes kisgazda arról érdeklődik, kik juthatnak termőföldhöz.
| 14:11 | 6600 milliárdos ballaszt |
A lakosság 6600 milliárd forintos devizahitel-állománya nagyban veszélyezteti az ország gazdasági "kitettségét", márpedig a pénzügyi egyensúlynál nincs fontosabb, magyarázza Cséfalvay Zoltán. Az államtitkár szerint egyébként a kormány mindenkinek segít, és pont.
| 14:08 | A stadion fontosabb a népnél |
Z. Kárpát Dániel azzal csuklóztatja a kormányt, hogy a végtörlesztés a hitelesek 94 százalékán nem fizet, a nemzeti eszközkezelőre pedig alig 5 milliárd forintot költ a kormán - felét annak a pénznek, mint amit a debreceni stadionra költ. A megoldást egyébként a jobbikos képviselő szerint az jelentené, ha devizahiteleket forintosítanák.
| 14:05 | Mindenkit vár a rendőrség |
Kontrát Károly azt állítja, hogy minden aktívkorúnak tudnak munkát adni, aki pedig nem hajlandó azt elvállalni, attól elvárható, hogy az ország felépítéséhez járuljon hozzá (azaz pluszadókat fizessen), magyarázta Kontrát Károly. A belügyi államtitkár szerint eddig 50 rendőr kérte a szolgálatba való visszahelyezését, ami egészen remek, hiszen az idős rendőrök tudására szüksége van a 30 éves átlagéletkorú állománynak. Aki mégsem tér vissza a rendvédelem kebelébe, az 57 év fölött a jelenlegi nyugdíját kapja, aki e korhatár alatt van, annak a 16 százalékos kulccsal adóztatják a pénzét. Harangozó válaszol, közben Kövér feddi, hogy ne használjon olyan kifejezéseket mint a bohóckodás, a szocialista képviselő szerint ugyanis bohóckodik a kormány, és semmi mást nem tesz, mint megsarcolja a rendvédelmisek nyugdíját.
| 13:59 | A szolgálati nyugdíjak megsarcolásáról |
Harangozó Tamás szerint a kormánynak nincs ötlete, miképp állíthatná munkába a már nyugdíjas, de aktívkorú rendvédelmisek visszafoglalkoztatására. Az MSZP-s politikus szerint azért, mert nincs másról szó, csak a szolgálati nyugellátásban részesülők járandóságának megkurtításáról. Ezt bizonyítja, hogy például a kabinet nem támogatja a rendvédelmis-mentorprogramot, noha a rendőrség állományában 1300, feltöltésére váró státusz van.
| 13:50 | Szocialista bocsánatot |
A bűnök nem maradhatnak büntetlenül, kontráz Rétvári Bence. Az államtitkár szerint a kormány próbálta is kárpótolni a rendőri túlkapások áldozatait - így 245 millió forintot fizetett ki az áldozatoknak. Továbbá folynak a perek, egy ítélet már nyolc hónapot szabott ki egy rendőrre. És Rétvári szerint épp itt az ideje, hogy a szocialisták is megkövessék az állami erőszak kárvallottjait.
| 13:46 | Felelőst! |
Gulyás Gergely a 2006-os oszlatások jogsértéseit idézi, melyek kapcsán rengeteg jogi procedúra folyik még, ám a politika kép letisztulni látszik: egyedül a szocialisták nem képesek elítélni az állami erőszakot, ehelyett azt recsitálják, hogy a Fidesz szélsőséges elemekkel összekapaszkodva puccskísérletet akart végrehajtani a szocialista kormány ellen. De a rendőri intézkedésekről csak annyit, hogy jogszerűségüket 206 esetben vizsgálják. Továbbá, mondta Gulyás, nem mentesülhetnek az állami erőszaksorozatot kirobbantásának következményeitől. Ennek érdekében - hiszen az ügyészség a fideszes honatya szerint független - a politika annyit tehet, hogy minden bizonyítékot átad az ügyészségnek.
| 13:40 | Egy szép szövetségi tartomány |
Az LMP 95 oldalas költségvetési javaslata remek lenne egy pörgő gazdaságú német szövetségi tartományba, de Magyarországon nem állja meg a helyét, riposztozik Cséfalvay Zoltán. Az államtitkár szerint ráadásul az LMP-sek jó szocik módjára semmi mást nem csinálnak, csak a bevételeket pakolják egyik állami zsebből a másikba - és eszükbe sem jut, hogy egy kisebb állam lenne a megoldás. Cséfalvay nem érti például, hogy miért emelné az LMP a környezetvédelmi termékdíjakat, hiszen ez a lépés pont a kis- és középvállalatokat hozná nehéz helyzetbe, és így tovább.
| 13:36 | Nyomor helyett zöld |
A nyomor és a szegénység költségvetése a most beterjesztett büdzsétervezet, a kormány folytatja azt a közbeszédet, ami 40 éve türelmet kér a társadalomtól, hogy mindjárt strukturális reformokat hajthasson végre a kormány, ám ehelyett csak megszorít a kabinet, jelenti ki Schiffer András. Aki szerint a kormány képtelen munkahelyeket teremteni, mindössze azt érte el, hogy jövőre az emberek többet dolgoznak kevesebb pénzért. Pedig az LMP szerint lehetne másképp is, a párt a zöld fordulat jegyében megszabadítaná az országot az oligarcháktól, háromkulcsos adórendszert vezetne be, és 200 milliárdot visszacsorgatna az oktatásba és az egészségügybe.
| 13:32 | Másfél évbe tellett |
Cséfalvay Zoltán örömmel konstatálja, hogy KDNP-s kollégájának igaza van, másfél évig tartott, de az Unió végül csak rátévedt a magyar útra. Ami tagadhatatlanul göröngyös, hiszen nem könnyű egyszerre egyensúlyt tartani, illetve gazdasági felpörgést előkészíteni. De az államtitkár szerint az irányt tartani kell, ugyanis abban mindenki egyetért, hogyha elmúlik a recesszió, Kelet-Európa szárnyal.
| 13:28 | Magyar úton dübörög Európa |
A kereszténydemokrata Pálffy István arról beszél, hogy az euró bevezetésekor a közös valuta mögé nem állítottak költségvetési szigort és szankciókat, így bármelyik uniós tagállam költségvetése elszállt. Most viszont az Európai Unió mindjárt bölcs szabályokat hoz - a magyar utat követve. Így például lehet eladósodási plafon az EU-ban is, illetve az európai közösség megadóztatja a banki tranzakciókat is - azaz lesz bankadó. (Az más kérdés, hogy a tranzakciós sarcot a magánemberek fizetik, nem a pénzintézetek.)
| 13:24 | Igenis országvédelmi |
Cséfalvay államtitkár felelősségre vonja a jobbikos honatyát, hogy mit is akar mondani, majd azzal példálózik, hogyha nincs magyar szabadságharc, akkor a görögök sorsára jut az ország: magyarán a kényszerprivatizációban bármilyen görög közvagyon-elemet magánosíthatnak a befektetők. És igenis ez egy országvédelmi program, bizonykodik az államtitkár, ugyanis jelentős tartalékok vannak a büdzsében, hogy készen találja a nemzetet a válság.
| 13:19 | Ezermilliárdos megszorítások |
Ez a kormány az idei költségvetésen nagyobb korrekciót hajtott végre, mint a szocialistáktól örökölt büdzsén - persze nem véletlenül: 500 milliárdot elvert a kormány a MOL-részvényekre, ugyanennyi ment el az egykulcsos adórendszerre, 250 milliárddal kevesebbet költött oktatásra és egészségügyre, 770 milliárdos megszorításokon alapuló országvédelmi tervet jelentettek be, 900 milliárdot von el a Szél Kálmán Terv, illetve egy újabb 600 milliárdos zárolást hirdetett a kabinet, sorolta a jobbikos Volner János. Majd az adóemeléseket listázta, és a gazdaságpolitika változtatására szólított fel.
| 13:14 | Egymillió szürke és fekete |
Nem a jelenlegi kormány működtet perverz adórendszert, hanem a szocialista kabinetek tettek ilyesmit, ugyanis egyrészt arra biztatták az embereket, hogy munka helyett segélyből éljenek, másrészt pedig beszorították az embereket a gazdaság szürke és fekete zónájába, így most is ott mozog egymillió ember, tönkretéve így az ország versenyképességét, foglalja össze a kormány véleményét Cséfalvay Zoltán.| 13:08 | Perverz adórendszer |
A kormány tavaly még úgy gondolta, hogyha adóbevallásról vagy adóról van szó, akkor a méret a lényeg, azaz az utóbbi férjen el egy söralátétre, emlékeztet Burány Sándor. A szocialista politikus szerint azonban nem a méret, hanem a mérték a lényeg. Márpedig a kormánypártok egy perverz adóterhelést vezettek be, ugyanis a szegényebb osztályokon vasalják be rossz gazdaságpolitikájuk árát. Az pedig egy vicc, hogy az adórendszertől amúgy veszteséget elszenvedő középrétegekkel kompenzálják a szegények veszteségeit, emiatt ugyanis pont a legtöbb embert foglalkoztató kis- és középvállalkozások kerülnek rossz helyzetbe, és lesznek képtelenek munkahelyeket teremteni.
| 13:00 | Adó-nemi elhajlás |
Napirend előtt a szocialisták "adó-nemi elhajlással" vádolják a kormánypártokat, igaz az adórendszer esetében a perverzió a népsanyargatás szinonimája. A Jobbik menetrendszerűen a neoliberális kormányok tevékenységével veti össze a Fidesz-kabinet munkálkodását, az LMP pedig zöld gazdasági fordulatot szorgalmaz. A Fidesz a 2006-os rendőrattakokról beszél inkább, az állami erőszak múlhatatlan bűnéről.
atv.hu / nbgy

