Napirenden van a kormányban az alapélelmiszerek áfájának rendezése, mondta Szijjártó Péter az M1 Este című műsorában. A jövőre tervezett kétszázalékos áfaemelés ugyanis több alapterméket is érint, melyeket alacsonyabb forgalmi adójú csoportba kellene sorolni ahhoz, hogy a kormánydöntés után ne emelkedjen az áruk. (Emlékeztetőül: a nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy 25-ről 27 százalékra emelik az általános áfa-kulcsot jövőre.) Az egyik internetes portál szerint éppen ezért már a múlt heti kormányülésen is felmerült, hogy több élelmiszert soroljanak a kedvező, 18 százalékos áfakörbe.
Mint Szijjártó Péter elmondta: „a nemzetgazdasági miniszter tesz javaslatot, hogy ezt kiszélesítésnek vagy más körbe sorolásnak hívjuk, a javaslat ismeretében dől el”. Jelenleg a tej- és pékáruk után kell 18 százalékos áfát fizetni. Az egyik magyar áruházlánc szerint a húsokat, a zöldség- és gyümölcsféléket is ide kellene sorolni. De az sem biztos, hogy automatikusan minden termék drágul majd.
„A piaci verseny megköveteli tőlünk is, hogy minden lehetőséget megragadjunk annak érdekében, hogy a 2 százalékkal emelkedő áfa-tartalmat ne terheljük tovább a fogyasztókra. Meg fogjuk ezt tenni. A cél az, hogy a lehető legkisebb mértékben emelkedjenek ennek hatására a fogyasztói árak”, mondta Fodor Attila, a CBA szóvivője.
A Kereskedelmi szövetség szerint az áfa- és adóemeléseket teljesen átvállalni gyakorlatilag lehetetlen. „A kis jövedelműeken ez rengeteget segítene, tény ugyanakkor, hogy a kormány nehéz helyzetben van, a költségvetési kényszer miatt nagyon nehéz alacsonyabb adókulcsba sorolni” – vélekedett Vámos György. Aki szerint néhány alapvető élelmiszer esetében azonban van lehetőség arra, hogy alacsonyabb adókulcsba sorolják.
Emlékeztetőül: 2011 márciusában Orbán még azzal biztatta az embereket a TV2-ben elhangzott mondataiban, hogy a kormány csökkentheti a csirke, a sertéshús, és más fontos élelmiszerek áfáját. Ami a feltételes módot illeti: Orbán Viktor azt mondta, ha biztosak lennének benne, hogy a kereskedők nem nyelik le az áfa-csökkentést, bevezetnék.
hirado.hu /atv.hu

