Több száz piócát használtak fel svéd orvosok egy műtétnél, hogy megmentsék egy nőnek az arcát, amit saját kutyája tépett le. A komplikált műtét 15 órán át tartott, és 358 piócát vetettek be, sokat Angliából kellett gyorsan átszállítani, mert a svédek kifogytak belőle.

Az ország déli részében élő nőnek a felső ajkától a szeméig letépte az arcát a saját kutyája augusztusban. A hozzátartozóknak, akik éppen a nővel voltak, sikerült megmenti a nő leszakadt húsát, és jéggel azonnal lehűtötték. A mentők gyorsan beértek a sérülttel a malmöi Skane Egyetemi Kórházba, ahol 358 pióca segítségével sikerült megmenteni a nő arcának nagyját.

"Az éjszaka közepén érkeztek a sürgősségire" - nyilatkozta Jens Larsson, orvos specialista a svéd Local című lapnak. "A legfontosabb az volt, hogy beinduljon a vérkeringés a leszakadt részben, amit sikerült megoldanunk" – tette hozzá Stine Klasson, aki szintén részt vett a műtétben. Az operáció 15 órás volt, míg sikerült rendbehozni a meg nem nevezett nő arcát.

Velvet