Az ATV Híradó által megkérdezett adószakértő szerint a változtatások miatt a minimálbér 9510 Ft-tal kevesebb lesz, ami nagyon nagy összeg. Ez az adójóváírás és a szuperbruttósítás kivezetésének hatása. Angyal József szerint bruttó 213 ezer forintos jövedelem alatt minden gyermektelen ember rosszabbul járna. Aki viszont ennél többet keres, vagy több gyermeket nevel, jóval többet rakhatna félre, mint korábban. Angyal szerint, ha azt akarják, hogy senki ne járjon rosszul, ahhoz csaknem 20%-os minimálbéremelés kellene, vagyis legalább 93 ezer forintnak kell lennie a minimálbérnek. Ekkora emelésre azonban a szakértők szerint nincs esély.
Áthárított ÁFA-emelés
A kormány jövőre egyebek mellett bevezeti a baleseti adót. Ezt a biztosító társaságokra vetnék ki, ők azonban tovább terhelhetik a baleset okozójára. De nem csak ez, hanem a 2 %-os áfa emelésnek köszönhetően a bevásárlás is drágább lesz januártól. Az üzletláncok vezetői az ATV-nek azt mondják, az áfa emelést nem tudják majd lenyelni. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője szerint: „az ÁFA-emelés egyértelműen kedvezőtlenül fogja érinteni az árakat, azt várjuk, hogy árnövekedést eredményez majd és a forgalmi volumen is csökken.” Fodor Attila úgy látja: kompenzálni csak úgy lehetne, ha kiszélesítenék a kedvezményes kulcsú termékek körét. Ez ugyanis nem változik. Így az alapvető élelmiszerek, a gyógyszerek vagy például a távfűtés áfája sem. A javaslattal a kereskedelmi szövetségnél is egyetértenek. Vámos György szerint a kisebb üzletek fennmaradása a tét. „A kereskedő érdeke, hogy a vásárló ne forduljon ki a boltból, tehát lehet, hogy valamennyire visszafogják az emelkedést, de a tartalékaik végesek, többségében elfogyott.”- mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára.
Kérdéses a növekedés mértéke
Németh Dávid, az ING elemzője szerint nem biztos, hogy a Matolcsy György által bejelentett sarokszámok minden területen tarthatóak lesznek. „Lehetséges, hogy nem tudjuk elérni a másfél százalékos növekedést, de ez nagyban függ attól, hogy teljesít Európa. ” – mondta az ATV Híradónak az elemző.Szakértők szerint egyébként a jövő évi költségvetés vitathatatlanul a megszorítások költségvetése lesz.

