A Bors információja szerint egy barátságos futballmérkőzést rendeztek szerda este Felcsúton, ahol a FourFourTwo havilap és a Puskás-akadémia vegyes csapata a Nemzeti Sport munkatársaiból álló együttest fogadta. Az örömfocinak indult összecsapás azonban durva, már-már elképesztő véget ért.

A házigazdákat erősítő Videoton-edző, Paulo Sousa ugyanis az egyik szituációnál lefejelte az NS egyik újságíróját, Borbola Bencét, akit ezután kórházba szállítottak, és több öltéssel kellett összevarrni a homlokát.

A meccs félbeszakadt, a Nemzeti Sport levonult a pályáról. Ekkor egyébként a felcsúti vegyes csapat 5-1-re vezetett.

Egy neve elhallgatását kérő szemtanú szerint a kétszeres BL-győztes portugál – bár a magyar nyelvet nem beszéli – a találkozó során végig azt érezte, hogy az ellenfél „utazik rá”, provokálja, és – állítása szerint – az édesanyját is többször felemlegették. Ő a történtek után az öltözőben ezzel magyarázta, hogy elveszítette a kontrollt, és lefejelte az újságírót.

A Bors értesülései szerint a sértett feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben nyomozás indult.

A Bors csak Sousát érte utol, aki meglepő módon a fentiektől merőben másként emlékezett a történtekre. "Valóban pályára léptem az újságírók elleni mérkőzésen, hiszen kaptam rá egy meghívást, amit szívesen fogadtam" – mondta a szakember. "A kérdéses szituációnál azonban semmiféle szándékosság nem történt. Egy olyan helyzetben ütköztem az ellenfél játékosával, ami minden meccsen – legyen az barátságos - vagy tétmeccs – előfordul. Sajnálom, ha az újságíró megsérült az esetnél, ha így van, mielőbbi felépülést kívánok neki".

A Nemzeti Sport néhány perccel ezelőtt honlapján az alábbi közleményt tette: "Rendőrségi feljelentést tett Borbola Bence, a Nemzeti Sport munkatársa azt követően, hogy a szerda esti barátságos mérkőzésen Paulo Sousa, a Videoton szakvezetője szándékosan, indulatból lefejelte őt. A találkozó – amelyen lapunk együttese a FourFourTwo magazin és a felcsúti futballakadémián dolgozó edzők vegyes csapatával játszott – egészen a második félidő elejéig sportszerű keretek között zajlott; a vendéglátók négy góllal vezettek. Ekkor azonban minősíthetetlen eset történt: a kapu felé induló Borbola Bencét Paulo Sousa többször szabálytalanul próbálta szerelni, erre kollégánk a durváskodás miatti értetlenségében kérdőre vonta ellenfelét, végül a portugál edző lefejelte őt. Borbola Bence az Országos Baleseti Intézetben ellátást kapott. A bal szeme fölötti erősen vérző, nyílt sebet összekapcsolták. A sérülésről orvosi látlelet készült."

Bors