A terrortámadások tiedik évfordulójához közeledve csaknem kétórányi megrázó hangfelvételt hozott nyilvánosságra a New York Times, amelyen főként a zavarodott és megdöbbent légiirányítók, pilóták és katonák próbálják összerakni az éppen zajló eseményeket, és az egyik gépeltérítő fenyegetőzése is hallható, írja az Index. Emlékeztetőül: (2001. szeptember 11-én négy repülő felett vette át az irányítást 19 géprabló. 8:46-kor az American Airlines 11-es járata a World Trade Center északi tornyába ütközött, 9:03-kor a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba, 9:37-kor az American Airlines 77-es járata a Pentagonba zuhant. A híres negyedik gép, aminek célpontja a Capitolium vagy a Fehér Ház volt, Pennsylvania államban zuhant le, miután az utasok visszafoglalták. A támadásokban 2995 ember halt meg, 246 a gépeken, 2605 a WTC tornyaiban vagy környékén, 125 a Pentagonban.)

Az első hangfelvételen a bostoni légiirányítók reggel 8:13-kor bejelentik, hogy elveszítették a kapcsolatot az American Airlines 11-es járatával. Hat perccel később az egyik légikisasszony, Betty Ong beszél a toronnyal: "Valakit megszúrtak az első osztályon, azt hiszem, könnygázt vetettek be, nem tudunk lélegezni. Nem tudom, azt hiszem, eltérítették a gépet!" 8:24-kor az egyik gépeltérítő, Mohamed Atta hangját hallani, amint bejelenti, hogy a repülő visszafordul a reptérre. "Senki ne mozduljon, minden rendben lesz. Ha bárki megpróbál megmozdulni, veszélybe sodorják magukat és a repülőt. Maradjanak nyugton" – mondta.


Miután egy repülő becsapódott, a második pedig pillanatokra volt a tornyoktól, az egyik légiirányító felhívta az amerikai szövetségi repülési hivatalt (FAA), hogy megkérdezze, bevetnek-e katonai gépeket. "Miért, mi történik?" – szólt a válasz Virginiából.

Az észak-amerikai légvédelmi szektorban, írja az Index, ezután nem sokkal szembesülnek vele, hogy valódi gépeltérítés történt, az egyik technikus, Shelley Watson egy cool-lal fogadja a hírt. Az eredetileg Bostonból Los Angelesbe tartó gépről nem tudják ekkor megállapítani, merre tart, ezért vadászrepülőket akarnak, igaz, arról fogalmuk sincs, hol az eltérített gép. Majd 9:02-kor arra kérik az FAA-től a New York-i irányítókat, hogy nézzenek ki az ablakon. Végigkövetik a United 175 ereszkedését, majd a gép becsapódását a másik toronyba.

Fél tíz előtt két perccel az észak-amerikai légvédelmi parancsnokság radarkezelője kapcsolatba lép Washingtonnal, és jelzi, hogy az egyik gép a főváros felé tart. Kissé idegesen nevetve közli, hogy talán valaki szólhatna az elnöknek, hogy nincs minden rendben. A beszélgetés alapján Washington nem nagyon hisz az ügy komolyságában, a légvédelmi parancsnokság munkatársa sem mondja ki egyértelműen, hogy a helyzet komoly. Abban egyetértenek, hogy ha a tényleg a Fehér Ház felé tart egy eltérített repülő, akkor az elnöknek már rég az Air Force One-on kéne ülnie, mivel az ország elleni támadás esetén ez a meghatározott protokoll.

Fél tíz után két perccel érzékeli először, hogy az American Airlines 11-es járata mellett a 77-est is eltérítették, és vélhetően az tart Washington felé. 9:38-kor egy katonai szállítógép jelenti a Reagan Nemzetközi Repülőtér irányítóinak, hogy az American Airlines 77-es gépe becsapódott a Pentagonnál. Tíz óra után tíz perccel a harci gépek engedélyt kérnek a United 93-as járatának lelövésére, miután a légvédelem információi szerint bomba van a gépen. A gép ekkor már lezuhant, de a pilóták ezt nem tudják, és a tűzparancs megadását kérik. A lelövésre adott parancsot végig csak hármas kódként emlegetik, amikor az egyik pilóta elszólja magát, akkor a központ le is szúrja, hogy használja a kódokat. “Szarok a kódokra, adjon pontos célparancsot a járat számával”, érkezik a válasz. A tűzparancsot pár perccel később határozottan megtagadja a parancsnokság. 10:32-kor Dick Cheney alelnök engedélyezte a civil repülőgépek lelövését.

index.hu