„Magyarországon óriási a különbség a társadalom leszakadó rétegei és a ranglétra tetején álló rétegek között, a társadalmi különbségek enyhítése pedig az iskola feladata lenne.”, mondta Ligeti György az ATV Start című műsorában. Az oktatáskutató szerint a közoktatás a leszakadók számára egészen mást jelent, mint a legtehetősebbek, vagy akár a középosztálybeliek számára.
Míg például a középosztály számára inkább mondható gyermekmegőrzőnek az az iskola, amely egyébként a Rózsadombon, vagy mondjuk Újlipótvárosban található, addig a hátrányosabb helyzetű rétegek számára szinte lehetetlen megfelelni annak a viselkedési kultúrának és kódrendszernek, amit akár egy apró falu iskolája megkövetel, magyarázta Ligeti.
Az oktatáskutató elmondta, Magyarországon a közoktatást alapvetően a középosztály finanszírozza, kérdés, mennyire hajlandó finanszírozni azt, hogy a hátrányos helyzetű rétegek is az övékhez legalább hasonló oktatásban részesüljenek. Az egyébként Ligeti szerint szinte mindegy, hogy az iskolákat az állam, vagy a helyi önkormányzatok finanszírozzák, hiszen az önkormányzatok túlnyomó többsége állami támogatásból működik.
A kérdés inkább az, hogy a helyi közösségeknek mekkora beleszólásuk van az adott intézmény működésébe. Az oktatáskutató szerint azonban éppen a hátrányos helyzetű gyerekek szülei azok, akik nem is gondolják, hogy nekik is van beleszólásuk és ők maguk képesek az intézményt közösen működtetni.
atv.hu

