A gyöngyösi az egyik leghátrányosabb kistérség az országban. Van olyan település, ahol minden hatodik ember munkanélküli. Erre hivatkozva is sokan kérnek itt átmeneti segélyt. Az önkormányzat júliustól egy új szabályozást vezetett be: az átmeneti segélyt már nem készpénzben fizetik ki, hanem utalvány formájában.
Az állandó játékgépezést is szeretnék csökkenteni, merthogy eddig sokan ide jártak, és itt szórták el a segélyt, nem pedig a családjura költötték. De az uzsorázás is gondot jelentett. „Ezek azok a csatornák, ahol, ha rövidre zárjuk, akkor mindenki rájön arra, hogy ez hosszú távon nem működik, és igazából ez a pénz nem azt a célt szolgálja, hogy a család pillanatnyilag jól éljen, hanem, hogy tényleg átmeneti segítséget nyújtson a családnak” – mondta el Bozsik István gyöngyösi alpolgármester.
Sokan ellenzik az utalványos fizetést, de van, aki szerint pont az eddigi segélyezési rendszer nem volt jó. Most 22 üzlet csatlakozott a programhoz. Az utalvánnyal csak alapvető élelmiszereket, és ruhát vásárolhatnak a segélyezettek – alkoholt, cigarettát, vagy éppen kávét már nem. Ráadásul csak a rajta lévő számú személyi igazolvánnyal együtt érvényes.
Idén már volt olyan hónap, amikor hatmillió forintot fizetett ki átmeneti segély címén a város. Július óta nem sokan váltották be az utalványt. A városvezetés arra számít, hogy most, az iskolakezdés miatt többen fizetnek majd ezzel.

