Elege lett a rivaldafényből Tóth Verának. Az első megasztár nehéz időszakon van túl, talán ennek következménye, hogy közösségi oldaláról kitörölte az újságírókat, kizárólag közeli ismerőseinek engedi láttatni, hogyan éli az életét.

"Kicsit elegem lett a reflektorfényből. Egy hullámvölgy után most kezdek visszakapaszkodni az életbe, de tisztában vagyok a határaimmal. Tudom, hogy minden, ami dinamikus, most jót tesz a lelkemnek: sport, színpad vagy utazás. Remélem, a tudatos, kitartó munkámnak egyszer meglesz a gyümölcse. Kicsit jobb hangulatban vagyok, és mindent kipróbálok, amit eddig nem mertem, mert úgy gondoltam, nekem nem sikerülhet. Szembe kell fordulni a félelmekkel, ezt üzenem minden embertársamnak!" – sóhajtott Vera, aki úgy döntött, életének ebben a csendes időszakában megvalósítja gyermekkori álmát: megtanul profin zongorázni.

Borsonline