Még mindig nincs húszéves, a jelek szerint azonban rövidesen megvalósulhat élete álma. A Bors információi szerint Szorcsik H. Viki ugyanis anyai örömök elé néz, párjával, Andrással ugyanis babát várnak. A TV2 sikersorozatának szereplője, a Jóban Rosszban Bencsik Beája alig fél évvel ezelőtt ismerte meg huszonhat éves párját, Andrást, akivel a jelek szerint azóta is boldog párkapcsolatban élnek. Viki el is tűnt a nagy nyilvánosság elől, de nem csak a gyerekvárás
miatt. A nyári forgatási szünetben ugyanis párjával egy kocsmát üzemeltetnek egy csongrádi üdülő területén. Információinkat az egyik vendégük is megerősítette.
"Viki már a cigarettáról is leszokott a baba miatt. Nagyon boldognak tűnnek, igazán kedves lány - mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes".
A fiatal színésznő sosem titkolta, főleg a férfiakkal jön ki jól. Arab származású édesapja egyéves korában elhagyta őket és azóta sem jelentkezett. Vikit így az édesanyja nevelte fel. A TV2 sztárja fiatal kora ellenére már régóta érettnek érzi magát az anyaszerepre, korábban számos alkalommal kijelentette: amennyiben megtalálná álmai férfiját, azonnal hozzá menne, és gyereket is szülne.
Azt még nem tudni, hogy Viki állapota milyen változásokat tartogat a karrierjére nézve. Az sem kizárt, hogy a Jóban Rosszban forgatókönyvíróinak újra a tintába kell mártaniuk a tollukat és Csillagkúton tavasszal egy apró gyermek születhet majd a kamerák előtt. Az is lehet, hogy Viki a családalapítás érdekében egy időre eltűnik a képernyőről.
Bors

