A jelenlegi feltételek között nem tartható a 2012-ben megjelölt 2,5 százalékos hiánycél, vélekedett Róna Péter az ATV Start című műsorában. A közgazdász szerint ugyanis a megszorító csomagok csak akkor működőképesek, ha a gazdaság növekedését célzó lépésekkel járnak párban, ellenkező esetben csak újabb megszorításokat készítenek elő. Róna arra figyelmeztetett, hogy a megszorítások a fizetőeszköz felértékelődéséhez is vezethetnek, ez pedig ellentétes a gazdaság beindításának érdekével. A közgazdász úgy véli, mindaddig, amíg az alulfoglalkoztatottság problémája fennáll, nincs lehetőség a kilábalásra.
Róna szerint a kormány az idei évre a magánnyugdíjpénztáraktól beszedett, jövőre azonban már hiányként fellépő hatszázmilliárdot további megvonásokkal kívánja pótolni ahelyett, hogy inkább beismerné, hogy az egykulcsos adó elhibázott volt és visszaállítaná a 4-5 kulcsos adórendszert. Illetve tovább rontotta a helyzetet, hogy a gazdaságélénkítés reményében a kabinet engedett a bevételeket, ám a gazdaság felpezsdülése elmaradt.
Egyébként a közgazdász-professzor szerint egyelőre az amerikai gazdaság fellendülésére sem lehet számítani, ráadásul a kínai gazdaság is lassulóban van. Mindenesetre a gazdasági kapcsolatok mindenkivel hasznosak, de ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha a magyar mezőgazdaság, ipar és szolgáltatás nem tud talpra állni, nem tud a saját erejéből, termelőképességéből, tehetségéből egy életképes gazdaságot létrehozni, akkor nem fog működni.
Róna a miniszterelnökké választására irányuló facebookos kezdeményezésre a Start-ban úgy reagált, közgazdasági szempontból szívesen ad tanácsot, de nem politikus alkat, ezért a miniszterelnökséget nem vállalná.
atv.hu

