Didier Leroy, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: “Az új Yaris felgyorsítja lendületünket, és segít abban, hogy a Toyota kihasználhassa teljes európai potenciálját; meg vagyok győződve arról, hogy a következő két-három esztendőben évente egymillió autót értékesítünk majd Európában.”

A Toyota azt tervezi, hogy éves szinten 200.000 Yarist értékesít az európai piacokon.

Az első Yaris 1999-es európai bemutatását követően a modell valamennyi, sikeres generációja azonos, a „kívül kompakt, belül tágas” fejlesztési koncepció szerint készült, s az autó hamar megkapta a “Piccolo Genio” (kis zseni) becenevet. A Yaris harmadik generációja örökölte elődei remek térkihasználását, miközben formaterve dinamikusabb és elegánsabb lett.

A Yaris most minden eddiginél több praktikumot és innovációt kínál vásárlói számára. A belső teret a vezetőközpontú műszerfal és a még ergonomikusabb vezetői üléshelyzet jellemzi, valamint a lágy tapintású anyagok alkalmazása, ami még magasabb szintre emeli az utastér érzékelhető minőségét. Ugyanakkor az új Yaris intelligensebb is, hiszen olyan technológiák találhatók benne, mint a forradalmian új fedélzeti multimédiás és navigációs rendszer, a Toyota Touch™.

“Nagyon büszke vagyok az új Yarisra. A projekt kezdete óta a TMMF minden tagja a legnagyobb igyekezettel dolgozott azon, hogy olyan autót alkossunk, amire a lehető legmagasabb szintű minőség jellemző, s így tovább folytatódjék a Yaris európai sikertörténete, ígéretes jövőt biztosítva a TMMF számára is,” mondta Makoto Sano, a TMMF elnöke.