Név nélkül folytatja az eddigi fenyegetőzéseket Zalatnay Sarolta egyik hitelezője, és újabb vagyonosodási vizsgálatot indított ellene – írja a Ma.hu.
Valahányszor Zalatnay Cini egy kicsit fellélegezne az ellene már évekkel ezelőtt indított csalás ügyében, egyik hitelezője újabb és újabb támadásba lendül. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az énekesnő nemcsak letöltötte a bíróság által rá kiszabott börtönbüntetést, de a tartozást szintén az ítéletnek megfelelő ütemben folyamatosan fizeti vissza az összes károsultnak - köztük az ellene bosszút esküdött hitelezőnek is.
A napokban például újfent előhúzta a már jól ismert kérdést, hogy vajon Cininek milyen vagyona van és azt honnan szedte össze, miközben a sajtóban rendre azt nyilatkozza, hogy valójában nyakig ül az adósságokban.
Zalatnay az Új Ásznak nyilatkozva anyagi helyzetével kapcsolatban is "válaszolt" a hitelezőnek, aki bár nem vállalja a nevét, Cini pontosan tudja, kiről van szó, hiszen korábban az illető többször nyíltan kijelentette: soha nem fogja feladni, míg végleg tönkre nem teszi őt. Feltehetően ugyanarról a személyről van szó, aki néhány hónappal ezelőtt Cini ingóságainak árverezését is kezdeményezte, igaz, végül abból neki is csak kára származott.
Az énekesnő elmondta, életszínvonala egyáltalán nem mondható rózsásnak: a híresztelésekkel szemben nem luxusautóval jár, hanem egy hét éves kölcsönkocsit vezet, azok a ruhák és cipők pedig, amik a hitelező szerint szintén vagyonokba kerülhettek, Cini elmondása szerint régi, de időtálló darabok. Azt is elmondta, hogy olyan szinten el van adósodva, hogy kikapcsolták otthonában a gázt és a lányával közösen felvett jelzáloghitel törlesztőrészleteivel is el van maradva, de hozzátette, ezt nem panaszképp, csak tényként közli.
atv.hu / Webbulvár.hu / Új Ász

