Pontosan egy hete verték össze Fekete Pákót - a hírek szerint a Tomcat nevű blogger volt az elkövető. Az RTL Klub Reggeli című műsorában az énekes nem akarta elárulni, ki verte meg, de más részleteket elárult. "Nem a Fővárosi Bíróságra mentem, hanem az ügyvédemhez, a Stollár Béla utcába" - kezdte Pákó a beszámolóját mindjárt egy cáfolattal. Az első hírek szerint ugyanis a Markó utcában történt a támadás, ahogy kilépett az épület ajtaján. Valójában már eljött az ügyvédjétől, miután végeztek a megbeszélésükkel, elsétált a körülbelül 200 méterrel odébb álló autójához, már az ajtót is kinyitotta, amikor az első ütés érkezett.
"Akkor láttam meg azt a haragos személyt, és hozzám nyúlt és ököllel bumm!" - mutatta a mozdulatot a Reggeli kamerája előtt. "Ököllel és térddel az arcomba vágott, azt hittem, ott a helyszínen elájulok, de nem szabadott elesnem, mert tudtam, hogy ez a támadó tovább fog bántalmazni."
Visszaütni sem mert, a törvények miatt. "Tudtam jól, hogy Magyarországon van egy alaptörvény, ami azt jelenti, hogy az utcán nem verekedünk, és ezt tiltja a törvény, hogy az utcán bántalmazzunk másokat." A fekete zenész ezt úgy értelmezte, hogy még védekezésből sem üthet vissza, ezért jobb híján visszamenekült az ügyvédjéhez, aki kihívta a rendőrséget.
Azonnal feljelentést tettek a szomszéd utcában lévő rendőrörsön, majd onnan vitte el a mentő a Baleseti Sebészetre Pákót. A vizsgálatok szerint agyrázkódást szenvedett, és azért nem jelent meg egy hete a nyilvánosság előtt, mert így nem engedhették ki a kórházból.
Pákó a támadó személyével kapcsolatban annyit elismert, hogy Azt azonban közvetetten elismerte, hogy ismeri a támadóját, de újfent hangsúlyozta, hogy ha bárhol megint találkoznak, nem fog semmit tenni ellene, akkor sem, ha halálra veri őt "az a szemét ember", mert tisztában van az Alkotmány rendelkezéseivel és utcán nem verekszik.
Mindössze annyit mondott, hogy a rendőrség vizsgálatot indított és tudja, hogy "előbb-utóbb úgyis megtalálják" azt, aki megverte őt.
atv.hu/webbulvar.hu
