Helyet kapott a nemdohányzók védelméről szóló törvényben Vujity Tvrtko felvetése, aki azt szerette volna elérni, hogy az autókban a kiskorúak jelenlétében történő dohányzást is tiltsa meg a jogalkotó. Az ötletet eredetileg a Mokka adásában, a törvénymódosítás egyik kezdeményezőjével, Heintz Tamás fideszes képviselővel beszélgetve fogalmazta meg riporter. A politikus helyben megígérte, hogy a javaslatot képviselni fogja. „Amit ön mond, az nem ötlet, az egy édesapának a félelme” – jelentette ki Heintz Tamás.
A javaslat végül is a törvény preambulumába került be, a következőképpen: „A magánélethez fűződő jogok tiszteletben tartása mellett nyomatékosan hangsúlyozva, hogy kerülni kell a dohányzást különösen kiskorúak, várandós nők, betegek vagy mozgásukban bármilyen okból korlátozott személyek jelenlétében a magánélet színterein is, különösen a zárt légterű helyiségekben vagy gépkocsik zárt utasterében, mivel a dohányfüst minden esetben mérgező, annak nincs biztonságos egészségügyi határértéke”.
Mint Heintz Tamás az atv.hu-nak elmondta, a preambulum értelemszerűen nem tartalmaz részleteket az ellenőrzés mikéntjével, vagy a szankciókkal kapcsolatban, ugyanakkor kötelezi a minisztereket, illetve a törvényhozást ezzel összhangban lévő rendeletek és törvények megalkotására. Ez azt jelenti, hogy a részleteket a jövőben fogják szabályozni.
„Örömmel tölt el, hogy a felvetésem bekerült a törvénybe, különösen azért, mert jó célt szolgál” – fogalmazott érdeklődésünkre Vujity Tvrtko. A riporter azonban nem áll meg itt, újabb ötlettel állt elő a nemdohányzók védelmében. Jövőre ugyanis életbe lép az új Alkotmány, amely rögzíti, hogy az emberi élet a fogantatástól számít, tehát a magzatot pontosan olyan jogok illetik meg, mint a már világra jött gyermeket, és ezek közé tartozik az egészséges élethez és fejlődéshez való jog. A most elfogadott, nemdohányzók védelméről szóló törvény pedig arról rendelkezik, hogy kisgyermekek jelenlétében még a magánélet színterein sem lehet zárt térben dohányozni.
„Attól a pillanattól fogva, hogy ez a két törvény egyszerre lesz érvényes, logikai bukfenc lenne nem szankcionálni a dohányzó kismamákat, akik zárt térben, vagyis az anyaméhben károsítják a védekezésre képtelen magzatot, tehát az alkotmány által védelmezett emberi életet” – érvelt Tvrtko.
Heintz Tamás ezzel kapcsolatban nem foglalt állást egyértelműen. „El tudom képzelni, hogy ne maradjon következmények nélkül, ha egy kismama dohányzik, de talán érdemesebb a büntetés helyett a felvilágosításra tenni a hangsúlyt és a józan észre apellálni” – fogalmazott a fideszes honatya.

