A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az első rendű vádlott, egy jelenleg nyugalmazott rendőr főtörzszászlós, és a másodrendű vádlott, egy rendőr százados a vádban szereplő bűncselekmény idején rendőrtisztként dolgozott a fővárosban, illetve Gyöngyösön. A vád szerint ismeretlen megbízójuk kérésére hivatali helyzetükkel visszaélve többek telefonos híváslistáit lekérték távközlési szolgáltatóktól anélkül, hogy annak törvényes alapja lett volna.

A vádlottak az ügyészség szerint a megkeresésekben úgy fogalmaztak, mintha a kért adatok valóságos büntetőeljárások során mások által elkövetett bűncselekmények felderítéséhez lennének szükségesek. Az ilyen módon megszerzett híváslistákat jogosulatlanul tovább is adták. A volt nyomozó, illetve volt főnyomozó által kért híváslistákat a Nemzeti Nyomozó Iroda egy házkutatás során találta meg.

Az ügyben várhatóan hétfőn hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság.

FH