Istenes Bence újra szerelmes. Az RTL Klub NekedValó című műsorának egyik házigazdája ugyanis néhány hete egy párt alkot a nem olyan régen a Viva Tv-hez került Iszak Eszterrel. A fiatalok egy percig sem próbálták eltitkolni kapcsolatukat. „Néhány hete vagyunk csak együtt, de nagyon jól kijövünk. Esztert még a nyári Viva Tv műsorvezető castingon ismertem meg, és már ott feltűnt, hogy milyen csinos, nyitott, vidám lány, azonban akkor még volt barátja és nem akartam belemászni a kapcsolatukba. Amikor beköltözött a Való Világ villájába, akkor megint felfigyeltem rá. Pár hétre rá elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy már nincs együtt a párjával, ezért úgy gondoltam, nincs veszíteni valóm”, mondta Bence a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy hogyan és milyen módszerrel hódította meg a lányt.
„Amikor kijött a villából, elkezdtünk egymásnak írogatni Facebookon, majd az egyik adás felvételénél belecsempésztem a táskájába egy csokitojást azzal a szöveggel, hogy „Ne csak otthon mosolyogj.” Aztán elhívtam randizni, de én nem vagyok olyan, aki egy moziba viszi a lányt. Szeretek beszélgetni, ezért egy kávézóba vittem Esztert és 4-5 órán keresztül csak dumáltunk. Aztán a harmadik vagy negyedik randin nálunk filmeztünk, és ekkor történt az első csók. Egymásra néztünk és valamikor elcsattant”, mesélte a NapiászOnline-nak a műsorvezető.
napiaszonline.hu
