Az LDP figyelmezteti a vezetőt, ha az autó figyelmetlenség vagy fáradtság miatt kisodródhat az útvonalából, majd dinamikus beavatkozással segít abban, hogy a jármű visszatérjen a saját sávjába. Mivel a sávelhagyás gyakran súlyos és/vagy halálos balesethez vezet, az Infiniti becslése szerint csak Európában évente körülbelül 5000 balesetet lehetne megelőzni, ha minden járművet felszerelnének az LDP rendszerrel.

„Az Infinitinél hiszünk abban, hogy az élenjáró technológiai megoldások, mint például az LDP jobbá tehetik az emberek életét. Nagyon megtisztelő, hogy az Euro NCAP is elismerte ezt a törekvésünket” - mondta Toru Saito, az Infiniti alelnöke és globális divíziójának vezetője.

„A díj megerősít bennünket abban, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a korszerű biztonsági berendezések kifejlesztésére, és a lehető legtöbb vásárlónk számára elérhetővé kell tennünk ezeket az eredményeket. A technológia önmagában mit sem ér, ha ezek a rendszerek csak az opciós felszereltségi listán árválkodnak.”

Amikor az LDP 2010-ben bemutatkozott az FX30d modellben, az első ilyen rendszer volt Európában. A bemutatás óta az LDP egyre gyorsabban terjed az Infiniti járműveiben, és jelenleg a következő modellekben alapfelszereltség:

•    EX37 GT Premium
•    EX30d GT Premium
•    FX30d GT Premium
•    FX30d S Premium
•    M37 S Premium
•    M37 GT Premium
•    M30d S Premium
•    M30d GT Premium
•    M35h GT Premium

Az LDP csak egy a Dinamikus Védőpajzs (Dynamic Safety Shield) biztonsági védőcsomag számos technológiai megoldásai közül, amelyek láthatatlan „védőburkot” alkotnak az autó körül. A biztonsági csomag tartalmazza továbbá az intelligens távolság- és sebességtartó automatikát (ICC - Intelligent Cruise Control) lassú követés funkcióval, a távolságtartó automatikát (DCA - Distance Control Assist) az intelligens fékasszisztenst (IBA - Intelligent Brake Assist) és a ráfutatásos ütközésekre figyelmeztető rendszert (FCW - Forward Collision Warning).

A Dinamikus Védőpajzs (Dynamic Safety Shield) biztonsági védőcsomag legújabb eleme a világon elsőként bemutatott holttérfigyelő rendszer (BSI - Blind Spot Intervention), amely hatékony védelmet kínál az oldalütközések ellen, és az új M szedán Premium változatainál az alapfelszereltség része. Az LDP-hez hasonlóan ez a rendszer is többet nyújt a versenytársak hasonló megoldásainál, hiszen nemcsak figyelmezteti a vezetőt, hanem szükség esetén dinamikusan be is avatkozik a jármű mozgásába. Ilyenkor a BSI enyhe fékező erőt fejt ki az autó egyik oldali kerekeire, ezáltal megakadályozza, hogy az Infiniti nekisodródjon a másik sávban haladó járműnek.

Az LDP rendszerért járó Euro NCAP Advanced Award díjat a 81. Genfi Nemzetközi Autószalonon adják át az Infinitinek. A szervezet 2010-ben alapította a díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet napjaink legjobb biztonsági innovációira, és elismerést nyújtson azoknak az autógyártóknak, akik olyan új biztonsági technológiákat mutatnak be, amelyek „tudományosan igazolt biztonsági előnyöket nyújtanak a vásárlók és a társadalom számára.”
A díjak nagyszerűen kiegészítik az Euro NCAP törésteszt-programját, amelyen az Infiniti nagyon jól szerepelt, hiszen az FX 2009-ben ötcsillagos minősítést ért el, és előkelő (99%-os) pontszámot szerzett az akkor újonnan bevezetett „ vezetést segítő biztonsági rendszerek” kategóriájában. Ez egyrészt jól tükrözi a modell biztonsági rendszereinek kiemelkedő fejlettségét, másrészt azt mutatja, hogy ezeknek a tételeknek a nagy része minden változatnál az alapfelszereltség része.

Az Euro NCAP képviselője elmondta: „Az Euro NCAP a technológiai megoldások díjazásával igyekszik ösztönözni az autógyártókat, hogy a fontos biztonsági berendezéseket minél több modelljükben alapfelszereltségként kínálják, valamint segíti az autóvásárlókat a megfelelő döntés meghozatalában.”

Mi az az LDP?

Egy olyan, kamera-alapú technológia, amely a jármű véletlen kisodródása esetén segítséget nyújt a vezetőnek abban, hogy visszatérjen a saját sávjába. Ha a vezető nem használja az irányjelzőt, de a jármű a terelővonal felé közeledik, a műszerfalon kigyullad egy figyelmeztető lámpa és hangjelzés hallható. Ezzel egyidejűleg a rendszer az autó egyik oldali kerekeinek enyhe fékezésével oldalkormányzó hatást hoz létre, ezáltal segít visszatéríteni a gépkocsit a saját sávjába.

Milyen biztonsági előnyöket kínál?

A véletlen sávelhagyásnak a vezető fáradtságától vagy figyelmetlenségétől a figyelem elvonásáig számos oka lehet.  Az okoktól függetlenül a sávelhagyás súlyos következményekkel járhat: gyakori a szembejövő járművekkel való frontális ütközés.  A súlyos és/vagy halálos sérüléssel járó balesetek jelentős része a sávelhagyásnak tudható be. Az Infiniti becslése szerint ha minden járművet felszerelnének az LDP-vel, mintegy 12%-kal (azaz évente körülbelül 5000-rel) csökkenne a közúti halálesetek száma Európában.

Mennyire egyszerűen használható?

A sávelhagyást megelőző rendszert a vezető bármikor bekapcsolhatja.  Ugyanakkor a rendszer még kikapcsolt állapotában is fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a véletlen kisodródásra. A szélvédő tetejére szerelt kamera éjjel-nappal felismeri a legtöbb európai útburkolati jelet, tehát a fehér és sárga folytonos és szaggatott vonalakat. Ha az úton nincsenek terelővonalak, vagy az LDP nem tudja felismerni a jelzéseket (például azért, mert javítják az útburkolatot, vagy sáros az úttest), a rendszer nem működik megfelelően. A sávelhagyást megelőző rendszert nem városban, hanem elsősorban egyenes autópályákon és 70 km/h feletti sebességnél célszerű használni, hogy a szükségtelenül gyakori figyelmeztetések ne zavarják a vezetőt, vagy ne vonják el a figyelmét.

Gajdos Tamás