Veres Róbert rapper és barinője kéthónapnyi együttélés után szakított – közli a Blikk. „Minden embernek nehéz a szakítás, mivel nyilván azért van valakivel együtt, mert nagyon szereti őt, és vele képzeli a közös jövőjét. Én is így voltam ezzel. Annyiból könnyebb helyzetben vagyok, hogy a sok elfoglaltság kicsit eltereli a gondolataimat. Igyekszem magam túltenni ezen a dolgon” – mondta Veres, aki szerint a kapcsolta azért bomlott fel, mert túl sok fellépése volt.

A Csillag születik című műsorban feltűnt rapper már négy hónap járás után felvetette barátnőjének, hogy költözzenek össze, mondván, máshogy nem tudnak eleget találkozni. Augusztusban azt nyilatkozta, hogy mivel még soha nem élt együtt senkivel, kicsit tart attól, sokat fognak veszekedni Ágival. „Eddig még soha nem veszekedtünk, mert mindketten nagyon lazák és toleránsak vagyunk. Ráadásul Ági nagyon rendes lány, takarít, vasal, összehajtogatja a ruhát, ami szerintem nagyon fontos, mert a korábbi barátnőim nem voltak háziasak” – mondta két hónapja a Bestnek.

Velvet / Best