A biztonsági őrökkel körülvett Megaház szomszédságában élők arról panaszkodnak, hogy az énekesek beköltözése óta nem volt egy nyugodt éjszakájuk.

„Rendkívül nagy zajt csapnak minden áldott nap. Állandóan van valami forgatás a lakásban, és emiatt folyton produkálják magukat” – panaszkodott az egyik, neve elhallgatását kérő lakó.

„Naponta kell elviselnünk az állandó mozgást, ki-be járkálnak a stábok, akiknek folyamatosan énekelnek és gitároznak a versenyzők” – folytatta a panaszkodást egy másik lakó is, aki elárulta, december végéig kell kibírniuk nyugodt alvás nélkül.

A Bors szerette volna megkérdezni a hangoskodó megasztárosokat, hogy miért nincsenek tekintettel a szomszédiakra, ám a lakópark bejáratánál egy komor őr közölte velünk: ide be nem mehetünk, értsük meg, neki meg kell védenie a lakók nyugalmát.

atv.hu / Bors