Schöpflin György, az Orbán Viktor által felkért alkotmány előkészítő testület tagja a Nol.hu-nak nemrégiben azt mondta, „megkérdőjelezi” magát a népszavazás intézményét is. Schöpflin szerint a jövőben referendumot csak kivételes esetekben kellene alkalmazni, például erkölcsi ügyekben, mint például az abortusz vagy a válás: „Az a fogalom, hogy az egységes nép képes döntéseket hozni, nem létezik” – vélekedett Orbán Viktor tanácsadója.
Schöpflinnel ellentétben Tarlós István fontos demokratikus intézménynek nevezte a népszavazást. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, a két párt által kezdeményezett, 2008-as „szociális népszavazás” kampányának politikai vezetője az atv.hu megkeresésére reagált Schöpflin felvetésére: Tarlós azt mondta, nem támogatja a népszavazás lehetőségének megszüntetését. „Az megfontolható, hogy hány állampolgár ajánlása kelljen egy népszavazás lebonyolításához, mert fontosnak tartom, hogy egy zsákutcányi ember ne tematizálja a közbeszédet mindenféle jogos, vagy kevésbé jogos ötlettel, de a népszavazást demokratikus intézménynek tartom, és az a véleményem, nem szabad megszüntetni” – mondta lapunknak Tarlós István.

