A hónap során nagykorúak között végzett közvélemény-kutatásra számos olyan nyugdíjreformmal kapcsolatban tett intézkedés bejelentése után került sor, melyet az előző és a jelenlegi kormány hozott az idősödő népességgel és közkiadások visszafogásával kapcsolatban. Júliusban a koalíciós kormány megerősítette, hogy 2011 októberétől tervezi megszüntetni a nyugdíjkorhatárt, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók nem bocsáthatják el az alkalmazottakat, ha azok betöltik a 65 éves kort. A miniszterek reményei szerint a változtatás arra fogja bátorítani az embereket, hogy tovább dolgozzanak, ezzel megkönnyítve a közkiadások miatti feszültségeket, mivel többen fogják tovább fizetni az adót.
Kitolódik a nyugdíj korhatár
A koalíció a nyugdíjkorhatár megemelését is az előző kormánynál gyorsabban tervezi. A munkáspárt első lépésben 2024-re 66, végül 2046-ra 68 évre tervezte emelni a nyugdíjkorhatárt. A változások ellenére azonban a BBC közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek fele (50%) még mindig arra számít, hogy 66 éves korára nyugdíjba vonul, minden ötödik személy (20%) pedig azt mondja, hogy már nyugdíjas. Körülbelül 18% számít arra, hogy 75 éves lesz, mire nyugdíjba megy, míg csupán 8% nem számít arra, hogy nyugdíjas lesz.
Drámai változások
Jeremy Black, az Exeteri Egyetem történelemprofesszora szerint a fiataloknak, akik majd csak később mennek nyugdíjba, hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy drámai változások fognak bekövetkezni az anyagi életükben. „A generációk közötti kapcsolat átalakult. Míg régebben a felnövekvő generációnál arra lehetett számítani, hogy jobb módban fognak élni, mint a szüleik, most afelé haladunk, hogy ez meg fog fordulni” – mondta a professzor. Hozzátette, hogy azok a fiatalok, akik jómódban nőttek fel, már nem engedhetik meg maguknak, hogy könnyű életre készüljenek.
„Addig dolgozok, amíg tudok”
Thomas Vaughan, a Devon megyei Dartmouthban dolgozó szállodaigazgató-helyettes elmondta, hogy nehezebb jövőre készül. „Addig dolgozok, amíg tudok, mert az ország pénzügyi helyzete miatt nem sok nyugdíjam lesz, hacsak magam nem teszek félre” – nyilatkozta Vaughan a BBC-nek.
Kinek a felelőssége?
A megkérdezettek több mint kétharmada szerint (69%) elsősorban az ő, vagy házastársuk felelőssége, hogy lesz-e elég pénzük, hogy nyugdíjba mehessenek. Ötödük szerint azonban (20%) a kormány a felelős. Bár több mint háromnegyedük gondolja úgy, hogy a fiatalok helyzete nehezebb lesz, csak 44 százalék szerint fogja ez megrontani a fiatalabb és idősebb generáció közötti kapcsolatot.
atv.hu / BBC

