Eric Besson Franciaország legkevésbé kedvelt politikusai közé tartozik. Az 52 éves férfi most el akarja venni 24 éves barátnőjét.
A francia bevándorlási miniszter sohasem volt közkedvelt figura, de az elmúlt hetekben még többet zuhant a népszerűségi indexe. Az 52 éves férfi ugyanis a több ezer roma kiutasításáért felelős politikus. Ez valószínűleg a szeptember 16-i esküvőjébe fog kerülni, ugyanis egy újság közzétette a helyszínt és az időpontot. A brit Independent szerint egy csoport alakult a Facebookon, hogy „megleckéztessék a minisztert”, úgy, mint ahogy a romákkal tették a francia hatóságok.
Év eleje óta ugyanis Franciaország 8000 nem francia állampolgárságú romát gyorsított eljárásban küldött vissza Romániába és Bulgáriába. Vasárnap a kormány 200 illegális cigánytábort számolt fel, Besson pedig teljes mellszélességgel kiállt az ügy mellett.
A csoport arra hívta fel tagjait, hogy zavarják meg a miniszter esküvőjét. A több mint ezer ember főleg azon háborodott fel, hogy Besson egy tunéziai származású hölgyet akar elvenni. A miniszter védekezésképpen elhalasztotta az esküvő napját és más helyszínt is választott, amit teljes titokban tart.
han

