A hangfelvétel tanúsága szerint az egész országra kiterjedő, alaposan megszervezett, alvilági módon konspirált lejáratás-sorozatról van szó – vélekedett a szocialisták megyei elnöke a kónyi fideszes botránnyal kapcsolatban.

Mint ismert, egy a stop.hu birtokába került hangfelvétel szerint a Fidesz kónyi polgármesterjelöltje és egy szintén fideszes képviselőjelölt arról beszél, hogy számvevőszéki vizsgálattal kellene megszorongatni a szocialista jelöltet.

Molnár Csaba feltevéseit egyebek mellett arra alapozza, hogy a fideszesek mindeközben maguk vallják be, hogy a településen semmiféle törvénytelenségről nem tudnak. A felvételen továbbá az is elhangzik, hogy országszerte bevett módszerről van szó, fideszes önkormányzatok egész sora kezdeményez hasonló vizsgálatot a volt fideszes országgyűlési képviselő által vezetett számvevőszéknél.

A jelöltek ráadásul Gyopáros Alpár, a térség jelenlegi, illetve Áder János, korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét is nevén nevezik – jegyezte meg a szocialista politikus.

Mindez szerinte azt bizonyítja, hogy nem csupán egy helyi elszigetelt jelenségről, hanem országos gyakorlatról van szó, ezért itt már nem elegendő a Fidesz elhatárolódása, ami ráadásul meglehetősen furcsára sikeredett. A szocialista képviselő szerint ugyanis az ügy kapcsán Kósa Lajos és az érintett Gyopáros Alpár is ellentmondásos nyilatkozatokat tett.