Gőzerővel folyik a munka a választási irodákban - a hétvégén is az ajánlószelvényeket összesítik. Az adatok még nem véglegesek, az azonban már látszik, hogy a legtöbb érvényes kopogtatócédulát a Fidesz adta le. Budapesten minden kerületben van aspiránsuk, az MSZP-nek a 23. kerület kivételével szintén. A két párt csatájába 16 kerületben tud beleszólni a Jobbik, 10-ben pedig az LMP.

Az arány a két nagy párt esetében a megyei jogú városokban is hasonló, bár az adatok még itt sem véglegesek. Az azonban már látszik, hogy a Fidesznek mindenütt, az MSZP-nek pedig a nagyvárosok többségében van polgármester-jelöltje. Őket a Jobbik követi, majd az LMP. A legtöbb jelöltet országosan is a Fidesz állította.

A pártnak 189 önálló és 928 a KDNP-vel közös jelöltje van, míg a szocialista párt 193 településen pályázhat a vezetésre. A párt frakcióvezetője szerint az MSZP egyharmaddal több kopogtatócédulát gyűjtött, mint áprilisban.

„Ebből, illetve abból a tényből fakadóan, hogy hány jelöltje van a szocialista pártnak egyértelműen megállapítható, hogy a MSZP a legnagyobb ellenzéki erő” – jelentette ki Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető.

Míg a két nagy párt már napokkal ezelőtt, addig a Jobbik és az LMP péntek délután az utolsó pillanatban adta le az ajánlószelvényeket. Mindkét párt sikeresnek ítélte a kopogtatógyűjtést.

„Egy ilyen fiatal párt esetében az, hogy el tudott indulni Budapesten és a fontosabb városokban, óriási siker” – fogalmazott Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke.  

Az eddig összesített adatok szerint a 10 ezernél több lakosú településeken átlagosan 3, a 10 ezer alatti települések esetén 2-5 jelölt indul a polgármesteri székért. A Politcal Capital szakértője szerint nem az lesz a döntő, hogy hány jelölt van, hanem az, hogy az ellenzéki pártok a kampány alatt képesek lesznek-e mozgósítani szavazóikat.

„Arra kell fókuszálnia az összes ellenzéki pártnak, hogy azokat a szavazóikat, akik áprilisban még elmentek szavazni, ősszel valahogy megmozdítsák” – mondta László Róbert. A jelöltállítás pontos és hivatalos végeredményéről hétfő számol majd be az országos választási iroda.