Megválasztása esetén megtartaná státuszában Bojár Iván András művészettörténészt, a jelenlegi fővárosi vezetés arculati tanácsadóját Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje - derült ki az atv.hu-n adott online interjújában.
Tarlós nem csak Bojárra, az Octogon folyóirat főszerkesztőjére számít, hanem a Városvédőkre, a VEKÉ-re, a kerékpárosok érdekképviselőire, a kerületi polgármesterekre és még jó néhány civil szervezetre (például a gyermekmentőkre). Az óbudai gimnáziumi érettségi után pályáját segédmunkásként kezdő óbudai politikus már a kilencvenes évek kezdete óta dolgozik városatyaként: 1990-ben még a Fidesz-SZDSZ közös jelöltjeként, 1994-ben és 1998-ban viszont már függetlenként nyerte meg az önkormányzati választásokat Óbudán.
Ellenőrizni az ellenzék fog
Múltjából következően nem is retten vissza a konszenzus-kereséstől, azt mondja, ebben már jócskán van gyakorlata, hiszen 1994-2006 között szocialista-liberális többséggel működő közgyűlés mellett vezette a várost – úgy, hogy a költségvetés elfogadása soha nem jelentett problémát. Így most sem riadna vissza egy nem fideszes többségű fővárosi közgyűléstől – állítja, bár hozzáteszi, Horváth Csabával nehezen állapodna meg, mert a Demszky-Hagyó időszak egyik prominens politikusaként a szocialista jelölt számára kevéssé vállalható partner. S ráadásul Horváth állapodott meg a korábbi kormányzattal arról, hogy a BKV támogatását tarifaemeléshez kössék. Így ígér ingyenes közlekedést ellenfelem – jegyezte meg Tarlós, aki ennek dacára az ellenőrző szerepkörökben a dominanciát az ellenzék számára tervezi átadni.
Sokszínű Demszky-Pest
Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester munkáját alapvetően bírálja a kormánypárti polgármester-jelölt, de azt elismeri, hogy a budapesti kulturális élet sokszínűsége pozitívumként jegyezhető föl az elmúlt húsz év vezetőinek egyenlegére. A „szociális népszavazás 2008” kampányfőnöke nem érti, sőt, gyerekesnek tartja az Orbán-fóbiát, úgy látja, azok kezében szolgál ütőkártyául, akik nem képesek pozitívumokat, konkrét cselekvési programokat megfogalmazni. Ő maga egyébként nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki a kormányfővel, állítása szerint soha nem érezte, hogy Orbán bármikor fogta vagy épp megkötötte volna a kezét.
Az indiáner a szabadság
2014 végére - 2015 elejére ígéri a 4-es metró üzembe helyezését a fideszes városatya, aki szerint semmi oka nincsen bocsánatot kérni azért, hogy korábban a Fidesz leállította az építtetést. A felvetés Tarlós szerint olyan, mintha Naomi Campellnek gratulált volna a kérdést feltevő születésnapja alkalmából: 1998-ban ugyanis, amikor leállt a projekt tervezése, még függetlenként lett Óbuda polgármestere. Legolcsóbb különben is akkor lett volna, hogyha az orosz államadósság ellentételezéseként épült volna ki a 4-es metró – szögezte le a városatya, aki nem tartja magát gőgösnek, s esze ágában sincs a főpolgármesteri cím „fölé” törni. Viszont ha teheti, akkor beül az Óbudai Kéhli vendéglőbe, vagy a Régi Síposba és el-elcsábul néhány pogácsára vagy - gyermekkori emlékektől vezérelve, mikor még tilos volt – egy indiánerre. S megfogadja: a jövőben figyelni fog, mit kíván másoknak, szebbet vagy boldogabbat.
atv.hu

