Harmincadik évfordulóját ünnepelték Lengyelországban azoknak a sztrájkoknak, amelyekkel az országban dolgozó munkások milliói egykor fontos egyezményekre késztették a Szovjetuniót, közelebb hozva ezzel a kommunizmus megdöntését. A Gdansk városában tartott ünnepségeken a lengyel államfő mellett felszólalt Lech Walesa volt elnök is, aki a 1980-as sztrájkokat vezető Szolidaritás nevű mozgalom egyik alapítója volt.
„A Szolidaritás szakszervezet Lech Walesát és azt a tízmillió embert jelenti, akik harminc évvel ezelőtt a jó oldalra, a szabadság oldalára álltak.” – mondta BRONISZLAV KOMOROVSZKI, lengyel elnök.
„Soha nem hittük volna, hogy valaha megérjük a kommunizmus és a szovjet rendszer bukását, hogy ez az egész már csak történelem, amitől sikerült megszabadulni. Ha valaki megpróbált volna meggyőzni erről korábban, valószínűleg nem sikerült volna neki.” – nyilatkozta Lech Walesa volt lengyel államfő, a Szolidaritás Szakszervezet egykori alapítója.
A harminc évvel ezelőtt két hétig tartó sztrájkokkal az akkori munkásoknak sikerült fizetésemelést és járulékokat kiharcolniuk. Emellett elérték a politikai okokból elítélt foglyok szabadon bocsátását.
„A Szovjetuniótól ugyan sikerült megszabadulni, de elvesztettük az általunk gyártott termékek piacát is. Ijesztő egy választás volt mindannyiunk számára, de hát cselekedhettünk volna másként?” – mondta Lech Walesa, majd hozzátette: „Holnaptól ismét az okos reformok felé kell elköteleznünk magunkat a demagógia és a populizmus helyett, amelyek nem segítenek, csak kárt okoznak. Ma ugyanakkor ünnepelnünk kell. A gyermekeink és a következő generációk büszkék lesznek és dicsérni fogják a győzelmünket.”
A tűzijátékkal, koncerttel és egyéb programokkal színesített ünnepség után a közönség is jó hangulatban távozott.
atv.hu

