Kéthetes késés miatt inkasszózta az APEH a fitneszceleb tulajdonában álló Update Cafe Bt. számláját – számol be a velvet.hu. Schobert Norbert a könyvelő nyaralásával magyarázta a csúszást, majd  leszögezte, már befizették a 380 ezer forintos adóhátralékot.

„Sajnos, ha az ember már pár napot késik, akkor azonnal inkasszózák a számlát, és felkerül a cég az APEH honlapjára. Ez a gyakorlat” – magyarázta  Norbi.

Norbi és felesége


A sztáredző 2009-ben is csúszott az adófizetéssel. Akkor elmondása szerint a „rengeteg kintlévőségük” miatt nem tudta időbe befizetni a pénzt.

Arra a kérdésre, hogy általában mennyit csúsznak a partnereik, Schobert Norbert elmondta, a 3-4 hónapos késésen már meg sem lepődnek, de akad olyan is, aki egy éves késében van. „Hiába nem fizetnek, az áfát be kell fizetni. Ha van annyi pénz a cégben, akkor abból, ha nincs, akkor saját zsebből kell befizetni az adót. Tulajdonképpen nem lenne semmi baj, ha csak azután kellene adóznia az embernek, amit megkeresett.”

atv.hu / velvet.hu