A NATO mi vagyunk, önálló államok vesznek benne részt, ezért bárhogyan is döntenek, az az ő nemzeti döntésük – foglalt állást Nógrádi György a magyar katonákat ért támadást követően ismét felmerült kérdéssel kapcsolatban, hogy a kormány esetleg hazahívhatná-e Afganisztánból a magyar csapatokat.
A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett, néhány héttel ezelőtt Hollandia a kormányválságot követően bejelentette a csapatkivonást és a NATO-nak semmi kifogása nem volt ez ellen.
Nógrádi elmondta, Afganisztántól Izraelig egy olyan válságövezet húzódik, amelynek kérdéseit nem lehet katonai erővel megoldani. Pakisztánt jelenleg árvíz sújtja – ahol a nyugat helyett ráadásul az al-Kaida nyújt segítséget -, Irakban a kormányválság mellett az amerikai csapatkivonás következtében előállt új helyzetet kellene kezelni, valamint az iráni atomprogram kérdésére is választ kellene adni – sorolta a szakember, aki szerint ezt a térséget – Bush elképzeléseivel ellentétben - nem lehet nyugati, amerikai módon demokratizálni.
Nógrádi megjegyezte, Afganisztán a világ 183 állama közül a második legkorruptabb, ahol 15%-os a gyermekhalandóság, a várható élettartam pedig 44 év.
atv.hu

