Zámbó Jimmy egykori bizalmasa és halálának egyetlen szemtanúja már felkészült arra az esetre, ha amúgy is rossz egészségi állapota rohamos romlásnak indulna – Hulé Éva úgy gondolja, halálos adag inzulint adna be magának, írja a Napi Ász. Életkörülményei csapnivalóak, és ha ez nem változik rövid időn belül, feladja a harcot: Éva nagyon éhes, nincs pénze ennivalóra, életmentő gyógyszereit sem tudja már kiváltani, amputált lába is egyre rosszabb állapotban van.

Falakba ütközik, bármerre fordul segítségért. Egy ajánlatot kapott, de nem szeretné, ha egy elfekvőben érne véget az élete, inkább önkezével vet neki véget - zokogta a Napi Ásznak a beteg asszony, aki két napja annyira rosszul volt, hogy felszívta a halálos adag inzulint, de annyi ereje sem volt, hogy azt beadja magának.

Hulé Éva szerint az egyetlen dolog, ami életben tartotta, az volt, hogy megírhatja a Jimmy-könyvet, de a lelkes fogadtatásból mára nem maradt semmi. Úgy döntött, feladja a harcot és sírba viszi titkát. Nem talált kiadót, ahol a kényes témát felvállalták volna. Éva szerint van, aki az ő döntésével fellélegezhet, de már nem érdekli. Fáj élnie, és arra vágyik, hogy ez a fájdalom örökre megszűnjön - adta hírül a Napi Ász.

Hulé Éva nemrég tért haza a kórházból, ahol hosszú hónapokon át kezelték: a beteg asszonynak korábban amputálni kellett az egyik lábát, majd a másik lábfejétől is meg kellett válnia. Kerekesszékkel közlekedik, segítségre lenne szüksége. És hiába megy haza: otthonában nincs már se villany, se gáz, hiszen közüzemi számláit igen hosszú ideje nem tudta befizetni. Annyira kevés a pénze, hogy abból alig futja valamire.

Az asszony elpanaszolta, ennek oka, hogy a kórházban töltött idő alatt három haláleset is történt a családjában, ő a költségekre hitelt is felvett. Emellett korábban kezességet vállalt egy ismerőse hiteléhez, amit ő nem fizet, így a részleteket az ő nyugdíjából vonják le. Cukorbeteg, ezért maradék pénzét muszáj élelmiszerre költenie, mert még nagyobb baja történhet, ha nem eszik. Márpedig elmondása szerint manapság napi egy zsemlén tengődik, amit egy házban lakó néni visz neki. Zseblámpával világít otthonában.

Zámbó Jimmy halálának szemtanúja hosszú ideje ígéri az énekes utolsó óráiról szóló, leleplező kötetet - amely miatt többször életveszélyes fenyegetést is kapott. Januárban a Zámbó Jimmy emlékének szentelt koncerten jelen volt, és nagyon sokan remélték, hogy színpadra lép, fontos bejelentést vártak tőle - de ő meggondolta magát.