Zalatnay Cini és lánya, Niki tárnoki otthonából kedden szállították át szinte az összes bútort egy raktárba, ahol békésen várják az árverést, írja a Napi Ász. Emlékeztetőül: az énekesnő néhány évvel ezelőtt egy mintegy 120 millió forintos csalássorozatba keveredett, a nyomozás és bírósági eljárás végén pedig bűnösnek találták és börtönbe csukták. Cini azóta kiszabadult, a megkárosított emberek azonban még mindig nem fogytak el, annak ellenére, hogy az énekesnő folyamatosan, részletekben igyekszik visszafizetni a tartozását.
Egy anya és fia azonban néhány hete úgy döntöttek, nem várják ki, míg apránként megkapják pénzüket, ezért végrehajtóhoz fordultak és 3 millió forint azonnali kifizetését követelik. Hiába kérte az énekesnő hogy legalább az árverésig ne semmizzék ki őt, az állítólagos hitelező édesanyja bosszút emlegetve követelte az ingóságok azonnali lefoglalását.
Cini azért nem érti az eljárást, mert mint korábban a Napi Ásznak elmondta, egy birtokában lévő szerződéssel tudja bizonyítani, hogy a „hitelezőnek” nincs semmiféle követelése vele szemben. A férfi anyja szerint viszont ilyen nyilatkozat nem létezik, és bármit megtesz, hogy a bútorokat megszerezze. A végrehajtás alapjául egyébként egy több évvel ezelőtti ítélet szolgált, amit Cini akkori ügyvédje valamilyen mulasztás miatt nem fellebbezett meg. (A tárnoki szomszédok az eljárást olyannyira felháborítónak tartják, hogy máris gyűjtést indítottak, hogy Cininek pótolják a bútorokat, a hírek szerint ugyanis az árverést követően nagyjából csak egy ágy maradt.)
A történet azonban újabb csavart vesz ezen a ponton: bár Cini korábban már utalt rá, most felbukkant az a cég, amely az említett bútorok tényleges tulajdonosa. A konyhától kezdve a teljes berendezést a cég birtokolja, Cini csak használója azoknak – mondta el a Kft. egyik tulajdonosa a Napi Ásznak.
A férfi állítja, vásárlást igazoló számlákkal tudja bizonyítani, hogy a bútorok az ő cégének tulajdonában vannak, így a végrehajtónak nem volt joga lefoglalni és elszállítani azokat. Az eljárás miatt mindenképp pert fontolgat, részben a jogtalan ügyintézésért, részben pedig azért, mert rossz hírbe hozták magát a céget is. A filmforgatásokkal foglalkozó vállalkozás díszletként használja a kérdéses bútorokat, Cini csak ideiglenesen kapta meg azokat.
