Gulyás Gergely, az emberi jogi bizottság fideszes alelnöke szerint Lázár János polgármester tiszteletben fogja tartani az adatvédelmi biztos álláspontját, amennyiben jogellenesnek ítéli meg a hódmezővásárhelyen közzé tett szégyenlistát. Mint ismert, a település önkormányzatának honlapján nyilvánosságra hozták azoknak a neveit, akik szociális támogatást igényeltek, de azt végül nem vették át, illetve akik nem fogadták el a felajánlott közmunkát.
A fideszes képviselő szerint, ha jogszerűtlennek bizonyul az országban eddig egyedülálló eljárás, akkor az azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs arra jogszerű megoldás, hogy a szociális ellátórendszerrel való visszaélést szankcionálni lehessen.
Szerinte ezesetben indokolt lenne olyan törvénymódosítást kezdeményezni, ami lehetővé teszi a támogatással visszaélők kizárását a rendszerből. A fideszes honatya szerint emellett a személyes adatok védelmének és a közérdekű adatok nyilvánosságának egymáshoz való viszonyát is meg kellene vizsgálni.
Gulyás kifejezetten jónak tartja, hogy társadalmi vita alakult ki a kérdésben, abban pedig szerinte mindenki egyetért, hogy aki – elvéve mások elől a lehetőséget - nem veszi át a megigényelt támogatást és „közpénzek elherdálásához járul hozzá”, az elítélendő tevékenységet folytat.
Megjegyezte, a támogatástól így a valóban rászorulók esnek el, a konkrét esetben pedig a listán szereplő 308 személy fel nem használt segélye havonta négymillió forintjába kerül az önkormányzatnak.
Hozzátette, a rászorultságot az önkormányzat jogosult megítélni, azonban ez ma kizárólag a jövedelmi viszonyok alapján lehetséges, az illető vagyoni körülményei nem vehetők figyelembe.
Kitérve a 2006-os eseményekkel kapcsolatban folytatott vizsgálatra, a politikus elmondta, Gyurcsány nem teheti meg, hogy egy ilyen súlyú ügyben nem megy el a bizottsági meghallgatásra, mert ezzel megsértené a parlamentáris demokrácia alapelveit.

