Szombaton reggel lehetőség volt még
egy órát tesztelni, amit szintén mindenki alaposan kihasznált. Válint 19 kört
töltött kint a pályán és az utolsó gyors körében 1:44:244-et autózott, ami a
második leggyorsabb volt a kategóriájában. Csupán a német Roessler előzte meg,
mögötte majd háromtized másodperccel a nagy vetélytárs, Marco Galassi
tanyázott. Diego Roda 1:49:547-re javította legjobb idejét és megelőzve a
helybéli Ariast a 14. helyen zárta a bemelegítő edzést.
Az első időmérő edzésen műszaki
problémák hátráltatták a magyar pilóta minél jobb edzéseredményét. Az autó
erőtlennek tűnt és két, erősebb jobbos kanyarban meg-megtorpant. Így csak két
gyors kört tudott teljesíteni, ami 1:44:361-es időhöz volt elég. Válint a
nyolcadik rajtkockát szerezte meg, míg csapattársa, Diego Roda 1:52:422-vel
csupán 15. lett. Gyorskörein nagy volt a forgalom a pályán, ami a jobb
időeredmény elérésében meglehetősen hátráltatta. Egyszer a sóderágyba is
kilátogatott, ami következtében az autó hátsó lökhárítóját és diffuzorát ki
kellett cserélni. Az első Clareton lett, aki Skryabint és Zonzinit utasította
maga mögé.
A délutáni, második időmérőre
sikerült megtalálni a Ferrari hibáját és a szerelőcsapat ki is javította. A
körülmények romlottak, hőség kezdett eluralkodni az aszfalton, ami a gumik
tapadását erősen lerontotta. Válint ennek ellenére javított időeredményén,
1:44:271-es idejével ötödik lett. Roda is kitett magáért és megfutotta az
eddigi leggyorsabb körét 1:48:101 személyében, amivel a 14. rajthelyet
birtokolta a vasárnapi, második versenyen.
Az pole pozícióból az orosz Skryabin
indulhat, őt a német Adamski és a francia Clareton követi.
A vasárnapi első verseny rajtját
remekül kapta el Válint Tibor. Az első kanyarban már a hatodik helyen fordult,
megelőzve Adamskit és Scheltemát. Körről-körre zárkózott fel az előtte haladó
Galassira, aki a pontversenyben épphogy megelőzi a magyar pilótát. A távolság
folyamatosan csökkent, és amikor a 13. körben előzési ponthoz ért, sajnos
megcsúszott a Ferrari és mire visszajött a versenyívre, Scheltema is
visszaelőzte és így a hetedik helyen folytathatta a futamot.
Diego Roda a rajt után szép tempóban
megkezdte a felzárkózást. a harmadik körben üldözőbe vette az előtte száguldó
francia Graverauxot, akit meg is előzött a hatodik körben. Sajnos a
pozíciócsere tiszavirág életű volt. Roda túl gyorsan próbálta bevenni az egyik
visszafordítót és kipördült. A francia visszavette a körét. A továbbiakban már
Roda nem tudott előrébb jönni és a 13. helyen zárta a versenyt. Válint
megőrizte a hetedik pozíciót és 6 pontot szerzett a bajnokságban.
Fergeteges versenyt alakítottak a
Ferrari Challenge Kupa szereplői, vasárnap délután. A 34 fokos hőségben az
ember úgy érezte magát, mintha egy légkeveréses sütőben ücsörögne. A magas
hőmérséklet szinte „jégpályává” varázsolta az aszfaltot. A folyamatosan kopó
slick gumik pedig egyre jobban csúsztak.
Válint Tibor a rajtnál a belső ívre
szorult, amiből nem a legjobban jött ki. Az ötödik helyről visszaesett a
nyolcadik pozícióba. Eközben Diego Roda próbálta üldözőbe venni az előtte
lévőket. Szép tempót autózott és fokozatosan csökkentette a távolságot.
A negyedik körben Válint feljebb jött
egyel, megelőzte a svájci Daniel Waechtert. A nyolcadik kör végén Zonzini
csúszott meg a célegyenes elején, akit szintén sikerült megelőznie a magyar
versenyzőnknek és már a hatodik helyen száguldott. A tízedik körben a nagy
rivális Galassit is sikerült faképnél hagynia, akinek alaposan elkoptak a
gumijai. Előtte ekkor a tavalyi bajnok
Mallegol haladt meglehetősen óvatosan, így feltartotta Válintot.
A 19. körben Stephane Clareton
csatázott a harmadik helyért Roeslerrel, ami következtében összeért a két autó
és a francia megpördült. Válint kihasználva az alkalmat megelőzte. Nem sokkal
később letudta Mallegolt is és a német után eredt. Az utolsó körökben a nyakán
loholt, de nem volt elég tapadása, hogy megelőzze. Így negyedik lett, ami
nagyon jól jött a bajnokságban, hisz így most a második 63 ponttal. Az első
Oliver Morley csupán 3 ponttal vezet, de ő már nem szerezhet több pontot,
miután a Ferrari - mint korábbi bajnokot – száműzte a Pirelli Kupába. A harmadik
Galassi 60 ponttal áll Tibor mögött, holtversenyben a német Roesslerrel.

