Havas Henrik az ATV Jam című műsorában értékelte a tegnap véget ért dél-afrikai futball-világbajnokságot. A műsorvezető úgy véli, sok volt ez az egy hónap, csak a turisták miatt ennyi időre nem érdemes feltartani a világot. Véleménye szerint két hét is elég lenne az esemény lebonyolítására.
A „Tanár Úr” Németországot, Angliát és Hollandiát várta az első három helyre, ugyanakkor szerinte a spanyolok megérdemelten lettek világbajnokok. A köztudottan németdrukker műsorvezető szerint a német csapat óriási meglepetés, a mai válogatott a ’70-es évek német válogatottjához mérhető. Szerinte a germánoknak csak két nemzetközi klasszisuk van (Schweinsteiger és Lahm), Müller, Kedira és Özil - bár remekül játszottak -, még így is csak „iparosok” a két klasszishoz képest. Klose és Podolski a koruk miatt hamarosan kiesnek, de Havas reméli, hogy Müller mellé jönnek majd újak és a németek megnyerik a következő világbajnokságot.
Messi szerinte azért nem rúgott egyetlen gólt sem, mert hiányzott mögüle a Barcelona középpályás sora. A Barca a világ legjobb csapata, ha elindult volna, simán nyeri a vb-t – jegyezte meg Havas.

