Alig pár nappal az új országgyűlés megalakulása után Zagyva György Gyula képviselő fenyegette meg fideszes kollégáját, mondván: „majd a folyóson megbeszéljük”. Zagyva Kövér Lászlónak tette fel a kérdést: meg merné-e véleményét fogalmazni 200 demokrata olvasó előtt. A padsorokból egy fideszes képviselő reagált a jobbikos politikus szavaira, mire Zagyva ujját felé mutatva invitálta kifelé. „Egy jelentéktelen fideszes pártkatona, ha jól emlékszem, Bányai Gábor idegesített föl" - nyilatkozta Zagyva az eset után. „Valamennyi, a témához hozzászóló képviselőtársamat szekálta, piszkálta, mindenkire megjegyzéseket tett" – mondta a jobbikos, aki állítja: Bányai még le is hülyézte őt.

Inkább kikapcsolták a mikrofonját

Zagyva „kiborulása” után pár nappal Dúró Dóra mikrofonját kellett kikapcsolni. A párt legfiatalabb képviselője a kettős állampolgárságról szóló vitában bíráló hangnemben arról kezdett el beszélni, hogy az alakuló ülésen az MSZP frakció egyes tagjai izraeli kitűzőben jelentek meg. Novák Előd neje úgy fogalmazott: az MSZP-sek nem képesek a Székely himnusz alatt vigyázban állni egy Országgyűlés alakuló ülésén, de arra képesek, hogy ugyanerre az alakuló ülésre a szívükre tűzzék Izrael állam zászlaját egy kitűzővel, és úgy jöjjenek be erre az alakuló ülésre. Az ülés levezető elnöke ezután kikapcsolta a képviselő mikrofonját, és megkérte a képviselőt, hogy ne térjen el a tárgytól.

Alföldi Róberta és a fajelmélet

Réthelyi Miklós miniszter bizottsági meghallgatásán Novák Előd intézett támadást a Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert ellen. A Jobbik alelnöke „Alföldi Róbertának” nevezte a direktort, utalva ezzel szexuális beállítottságára. A kulturális és sajtóbizottság elnöke rendre utasította Novákot. A bizottsági ülésen a politikus hozzászólásában a legsürgetőbb kérdésnek nevezte Alföldi eltávolítását a Nemzeti éléről. Nem csak azzal volt problémája Nováknak, hogy a direktor melyik nemhez vonzódik, az sem tetszett neki, hogy nemrégiben kiállt az ittasan autóbalesetet okozó Stohl András színész mellett: „Gondoljunk legutóbbi botrányára, mikor a drogbűnöző mellett állt ki”. Novák utóbb félrehallásra hivatkozott. Később a Napi Ásznak elmondta, hogy ő „nem a művész másságára gondolt”.

A bizottságban nem ez volt az egyetlen botrányosnak nevezhető alakítása Nováknak, hiszen a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pozitív diszkriminációját célzó javaslat kapcsán a „fajelmélet” és a „rasszizmus” szavakat használta a képviselő. A kijelentések megtették hatásukat: Menczer Erzsébet fideszes képviselő kivonult az ülésről. A politikus ugyanis a sváb kisebbséghez tartozik, így különösen rosszul vette ki magát a Novák szájából kibuggyanó „fajelmélet” szó. A bizottság elnöke több másik képviselővel együtt ostobaságnak és ízléstelennek nevezte a jobbikos politikus szavait.

Izrael gyilkos terrorja

Gyöngyösi Márton május 31.-ei napirend előtti felszólalásában az izreali akcióról beszélt. A képviselő „brutális katonai akciónak” minősítette az Izraeal partjainak közelében történt incidenst. Gyöngyösi azt kérte képviselőtársaitól, hogy határozatban ítéljék el Izrael Állam „nemzetközi és emberi jogokat sértő folyamatos atrocitásait, kifejezve ezáltal a magyar nemzet szolidaritását a sokat és régóta szenvedő palesztin nép mellett”. A politikus úgy fogalmazott, „Izrael embertelen, nemzetközi és emberi jogi normáknak ellentmondó fellépése sajnos nem példanélküli. Pont Gáza kapcsán emlékezhetünk arra a gyilkos terrorra és népirtásra, amelyet Izrael Állam hajtott végre Gáza ellen 2009 januárjában”.

„Szemkilövető kommunisták”

Morvai Krisztinától, Európa Parlamenti felszólalásai kapcsán már megszokhattuk heves vérmérsékletét. A politikus nem fogta vissza magát hazánk parlamentjében sem. A Jobbik EP-képviselője a kormányprogram vitájában szólalt fel, és Harangozó Gábor szocialista képviselő szavaira bekiabálással reagált. Azt mondta ugyanis, hogy támogassák a Tettrekész szakszervezetet. Jakab István, az ülés levezető elnöke Morvait határozottan rendre utasította, "hallgasson", mondta. Morvai erre azt kezdte kiabálni, hogy a kommunistákkal kéne ilyen szigorúan bánni.

Gaudi-Nagy Tamás, aki politikusi karrierje mellett többek között a terrrorizmus vádjával előzetesben ülő Budaházy György jogi képviselője is, egy parlamenti felszólalásában „leávéházta” az Alkotmányvédelmi Hivatalt, mint mondta, rossz a csengése, és erről egyértelműen a szocialisták tehetnek. Gaudi kérte a házelnököt, hogy utasítsa rendre a mellette rosszalkodó MSZP-s képviselőket, mert attól fél, hogy a végén még kilövik a szemét.

A Jobbik frakció egyébként már az Országgyűlés alakuló ülésén kitett magáért: Vona Gábor ígéretéhez híven Gárda-mellényben mondta el esküjét, és azt a szokást is a jobbikos képviselők hozták be a Tisztelt Ház életébe, hogy a székely himnuszt énekeljék a magyar után.