Miközben Orbán Viktor leendő minisztereit mutatta be hétfőn a parlamentben, addig egy sarokkal arrébb, a Parlament Caféban ismert közszereplők a sajtó előtt lobbiztak Sólyom László köztársasági elnök újraválasztásáért. Nyílt levelet írtak az új országgyűlés képviselőihez, hogy újra Sólyom Lászlót jelöljék államfőnek.

Eddig 108-an írták alá a levelet, többek között Karátson Gábor író, Kopp Mária egyetemi tanár, Majtényi László volt adatvédelmi biztos, Zlinszky János volt alkotmánybíró és Tölgyessy Péter politológus is.

Közben viszont – úgy tűnik – párton belül sem egységes az álláspont Sólyom további szerepvállalásáról. Pokorni Zoltán alelnök egy hete úgy nyilatkozott, „Magyarország sokat köszönhet Sólyom Lászlónak”, de „ha azt kérdezné, két-három év múlva ő lesz-e a köztársasági elnök, azt mondanám, nem.” Orbán viszont – mint a TV2 hétfő esti, Tények Este című műsorából kiderült – máshogy látja a helyzetet: teljesen nyitott még a kérdés – válaszolta arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy újra Sólyom legyen a köztársasági elnök. Utólag a Fidesz egyébként közölte: az alelnök magánvéleményét fogalmazta meg.

Akik támogatják

Majtényi László szerint, aki nem a köztársaság megbuktatását kívánja, Sólyom Lászlót választja. „Én a magam részéről a fennálló köztársaság elkötelezett híve vagyok, ez már önmagában ok, hogy Sólyom László újrajelölését támogassam” – fogalmazott.

Zlinszky János volt alkotmánybíró azt mondta, Sólyom László a jogállam őre. „Ő valóban vallja azt, hogy az alkotmány tételein lehetne felépíteni azt az országot, amit érdemes lenne felépíteni, és ez az alkotmány azt mondja, ez egy demokratikus jogállam kellene, hogy legyen” - hangsúlyozta.

Tölgyessy Péter politológus szerint nem Sólyom a legtökéletesebb államfő, de most ő volna a legjobb választás. „Most derülne ki, mennyire van arányérzéke, mennyire védi mindenkivel szemben a köztársaság intézményeit, és most derülne ki, hogy a baloldal mennyire tudja megszeretni” – jegyezte meg.

Kicsi az esély

Sólyom Lászlót túl azon, hogy a legnépszerűbb politikus, több kritika érte, egyesek szerint nyilatkozatai a jobboldalnak kedveztek. Az MSZP például vitatta azt a kijelentését, miszerint Gyurcsány Ferenc távozása után jót tett volna az előrehozott választás. Civilek azt kifogásolták, hogy a romagyilkosságok ügyében csak későn, a közvélemény nyomására reagált.

Krekó Péter, a Political Capital elemzője szerint kevés az esély Sólyom újraválasztására, és a fő kérdés az, hogy a kétharmados többségű Fidesz hogy áll Sólyom Lászlóhoz. „Sólyom az alkotmány fő őre, védelmezője a magyar politikai életben, és ez azt jelenthetné, hogy az alkotmány jelentősebb átalakítása akár rövid, akár középtávon több konfliktust okozhatna köztük” – mondta.

Sólyom László mandátuma augusztusban jár le, egy hónappal előtte meg kell választani utódját. A sajtóban már felmerült Vizi E. Szilveszter volt akadémiai elnök, és Schmitt Pál fideszes EP-képviselő neve is.