Az MSZP 2013-ig díjmentessé tenné a közösségi közlekedést Budapesten - mondta Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt a párt majálisán. A javaslat szerint bizonyos erőforrások átcsoportosításával a feltételeknek megfelelő budapestiek díjmentesen használhatnánk a közösségi közlekedést, a hiányzó bevételt pedig dugódíjjal és a parkolási díjak emelésével pótolnák.

Steiner Pál, szocialista fővárosi frakcióvezető azt mondta, Horváth Csaba bejelentése politikai döntés volt, amely mögött ott áll a szocialista párt. Steiner szerint az ötlet jó, de érdemes finomítani. A budapesti frakcióvezető hangsúlyozta, ez nem ingyen BKV-t jelent, csak díjmentes közösségi közlekedést.  

Szerinte a dugódíj fontos eszköze lenne a belváros tehermentesítésének. A javaslat bevezetése a zónásítás és a dugódíj ütemezésének felel meg, ami 2013-ra fejeződik be, ez idő alatt vezetnék be fokozatosan a díjmentes közlekedést – fogalmazott a frakcióvezető.