Két műsorvezetőjétől búcsúzik az RTL Klub Reggeli csapata. Lilu és Mónika miatt Horváth Éva és Peller Mariann tűnik el a képernyőről – írja a Bors.
– Külkereskedelmi diplomám van, beszélek két nyelven felsőfokon, szültem két gyereket, elváltam, együtt éltem, szakítottam, vállalkozást irányítok, és kilenc évig vezettem egy napi műsort, úgyhogy elég szerteágazó érdeklődéssel és tapasztalattal rendelkezem –hangsúlyozta Mónika, aki öröme ellenére átérzi távozó kolléganőinek helyzetét. – Másfél héttel ezelőtt én is hasonlókat éltem át, igazából még ki sem hevertem a show elvesztését. Sajnálom Mariannt és Évát, de nem miattam kellett menniük – mondta Mónika.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy egy olyan munkatársuknak, aki majd egy évtizedig napi rendszerességgel tűnt fel a képernyőn, mindenképpen szerettek volna helyet biztosítani a csatornán.

