Sok milliárd forintos nemzetbiztonságilag titkosított informatikai megrendeléseket kapott az Eclipse Zrt. Már januárban is egy úgynevezett "gyanús körülmények között elnyert tender" miatt indult nyomozás a cég ellen. Lapinformációk szerint 2007 és 2009 között az Eclipse Zrt. összesen 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el titkos közbeszerzési pályázatokon, azonban az informatikai beszerzések ellenértéke után - a nyomozás jelen állása szerint - nem fizetett adót. Összesen 1,35 milliárd forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget a Főügyészség szerint.
Többek között a cég Angol utcai székházában tartottak házkutatást a héten VPOP nyomozói, de vizsgálódtak mintegy 20 budapesti és Pest megyei irodában és magánlakásban is.
„Ennek keretében okmányokat, iratokat, adathordozókat foglaltak le a vám- és pénzügyőrség nyomozói. Ezeknek az adatoknak az elemzése jelenleg is folyamatban van és az akció során hét embert őrizetbe vett a VPOP nyomozószolgálata” – mondta el Sipos Jenő, a VPOP szóvivője. A nyomozók nagy értékű autókat, Porsche-t, Ferrarit, továbbá ingóságokat és 1 milliárd forintnyi készpénzt is lefoglaltak.
A cég vezérigazgatóját, felügyelő bizottsági tagokat és még 4 gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. A VPOP szerint lesznek még gyanúsítottjai az ügynek.

