A Jobbik 900 ezer szavazatot gyűjthet Závecz Tibor szerint abban az esetben, ha a most fideszes, de Jobbikkal is szimpatizáló szavazók végül a szélsőjobb mellé teszik az ikszet. A legfiatalabb politikai erő minimum tíz százalékos eredményt hoz a mai állás alapján.

Az MSZP mag 700 ezret számlál

Ha a Fidesz a most mérhető támogatottságot szerzi meg listán és egyéniben, magasan hozza a kétharmadot, mondta a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója, aki szerint egyértelmű a trend, erősödik a Jobbik. Az MSZP stagnáló-erősödő támogatottságot mutat, a mag elszántsága létezik, ami 700 ezer szavazót jelent. Ugyanakkor: ahogy telik az idő, egyre nehezebb feladat a szocialisták számára feltornázni ezt a számot egymillió fölé, bár ez erősen függ az MDF és az LMP az ajánlószelvény-gyűjtésének sikerétől – mondta Závecz a Politikatörténeti Intézet konferenciáján. Záveczék adatai szerint az MSZP táborának fölfűtöttsége még nem jelentős, de ha ez változik, akkor az a választói részvétel növekedésével jár majd.

AZ MDF „brandje”

Bokros Lajos negyedmillió választót mozdíthat meg, ha hatvan százalék körüli lesz a részvétel és sikerül területi listát állítani mind a 20 helyen. Egyébként szinte esélytelen – látván a budapesti listaállítás nehézségeit – az ötszázalékos küszöb átlépése az MDFszámára.

Csökkenő intenzitással maradnak

Az elmúlt hónapokban – a választókorúak között – a szocialisták támogatottsága 1,1-1,2millióról 1 millióra csökkent, a Jobbik támogatottsága 600 ezerről 800 ezerre nőtt, a Fideszé 2,8 millió maradt a februári kutatás alapján. A Jobbik támogatottsága kiugrott, a párt megduplázta saját szimpatizánsainak számát az egész népesség körében.

A Fidesz- Jobbik közötti átjárás

Závecz megdöbbent azon, hogy a jobbikosoknak csak a fele elkötelezett választásában: az elköteleződés mélyebb mind az MSZP (64 százalék), mind a Fidesz (66 százalék) választóinak körében, miközben a részvételi hajlandóság nagyjából a többi pártéval azonos. Závecz ennek okát abban látja, hogy a Jobbik szavazói bázisa fehígult. A kutatuás azt mutatja, hogy aki most Jobbik szavazó, az 4,5 százalékban Fideszes volt, 2 százalékban MSZP-s, 0,5 százalék MIÉP-es, 2,5 százalékban pedig egyáltalán nem szavazott.

60 százalékos részvételnél lehet 20 százalékos a Jobbik

A Szonda számításai szerint 200 ezer jobbikos kacsintgat a Fidesz felé (a szélsőséges párt szimpatizánsainak 22 százaléka kedveli Orbánt), míg ennek másfélszerese, 300 ezer fideszes vonzódik a Jobbikhoz (de csak 13 százalékuk kedveli Morvait és 10 százalékuk Vonát). Döbbenetes hatást ért el a Jobbik támogatottságának plafonszáma: ha marad a jelenlegi tábor (500 ezer szavazó) és a Jobbik mozgósítja a nem aktív híveket is, sőt senki nem megy át a Fideszhez, de a Fidesztől átjönnek a szimpatikzánsok, akkor 900 ezer szavazatot söpörhet be a szélsőjobb. Ez 20 százalék körüli eredmény 60 százalékos részvételnél. Ha ez érvényesül (s a Jobbik a Fidesz rovására érvényesül így), akkor a Fidesz kétharmada veszélyben van.

Amennyiben a Jobbik 10 százalék körüli eredményt hoz (ez Závecz szerint a minimum), akkor a Fidesz 275 mandátumot szerezhet – ekkor nem kérdés az alkotmányozó többség. A Szonda azzal számol, hogy az első fordulóban 130-139 mandátum sorsa dől el.

A jobbikosokról

Azt tudjuk, hogy több köztük a férfi, mint a nő, a 18-33 évesek között ők vannak a legtöbben, szakmunkás-középfokú végzettségűek, leginkább szakmunkás és fizikai vállalkozók, legkevésbé sem nyugdíjasok. Ha a települések szerinti megoszlást nézzük, akkor azt látjuk, hogy a Jobbik bázisa kiegyenlítődik: már a vidéki városok és megyei jogú városok körében is, sőt, a kistelepüléseken is egyre erősebb a jobbik. Závecz ezt a kiegyenlítődést a kampánnyal, az ajánlószelvény-gyűjtés módjával magyarázza.

Az MSZP ellustult

A biztos szavazó pártválasztók most mutatott szándékai alapján 63 százalékos részvétel prognosztizálható áprilisban, de a tapasztalt és szakavatott kutatók ennél kevesebbre számítanak. Stumpf István szerint márpedig leginkább a részvételi adatok határozzák meg a választások eredményét. És a kampány: minél erőteljesebb a személyes megszólítottság, annál erősebb a részvétel – állítja a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint erre most látványosan csak a Jobbik, ténylegesen pedig a Jobbikon kívül a Fidesz képes. Az MSZP ellustult, pedig a személyes üzenetek eljuttattásában 2002-ben még a szocialisták voltak a legerősebbek.  Ha a kétharmad reális, s most az, a Fidesz 258, az MSZP 67,  a Jobbik 51, az MDF pedig 11 mandátumra számíthat – ha az MDF 5 százalékos eredményt tud hozni – számolták ki Stumpf kollégái.

A Századvég ugyanakkor meglepetésre készül a Jobbik szereplésével kapcsolatosan, hiszen véleményük szerint annak aktivista-hálózata, elkötelezettsége és a választásokra való rákészülése minden más pártnál erősebb.