A nevét Jihad Jane-re változtató pennsylvaniai asszony túl sok időt töltött az interneten, e-maileket küldözgetett, és mindenképpen tenni akart valamit, hogy segítsen a muszlimokon.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium keddi bejelentése szerint, az iszlám hitre áttért 46 éves Colleen LaRose, terroristák támogatására irányuló összeesküvés, és gyilkosság előkészítésében való részvétel miatt áll vád alatt.
Philadelphia északi részén Pennsburgban élt. Szomszédai nem nagyon ismerték. Egy szomszédja nagyon megrémült mikor a hírekből értesült szomszédnője terveiről.
A minisztérium nyilatkozata szerint LaRose-t októberben tartóztatták le, de az ügyet egy másik folyamatban lévő vizsgálat miatt nem hozták nyilvánosságra. Jelenleg a philadelphiai börtönben tartják fogva és március 18-án állítják bíróság elé.
Az Igazságügy Minisztérium elmondta, hogy LaRose és öt feltételezett társa az interneten toboroztak férfiakat erőszakos dzsihád akciók végrehajtására Dél-Ázsiában és Európában, és nőket, akik útlevelükkel szabadon mozoghatnak Európában, hogy támogathassák az akciókat.
A hatóságok szerint az elvált LaRose nagyon aktív volt az interneten. Egy közösségi oldalon egy levelében azt írta, hogy hozzámenne egy külföldi muszlim férfihoz. 2008 februárjában így írt: „Szálem alaikum (béke legyen veled), olyan boldoggá teszel, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Inszallah, (ha isten is úgy akarja) egy napon a feleséged leszek és soha nem hagylak el”. Négy hónappal később magát Jihad Jane-nek nevezve arról írt, hogy „mindenképpen tenni akar valamit a muszlimokért.”
2008 decemberétől 2009 októberéig LaRose elektronikus levelezést folytatott öt, az összeesküvésben részt vevő társával, arról, hogy mennyire vágynak arra, hogy a dzsihádban részt vehessenek és mártírok legyenek. LaRose egy online szervezethez Revolutionmuslim.com-hoz is csatlakozott. Regisztrált tag volt Jihad Jane néven. Az oldalt egy amerikai muszlim indította, aki a texasi Fort Hoodban lövöldöző katonai pszichiátert hősnek tartja.
Az oldalon egy levélben ez olvasható: „Nővéreim, kérlek benneteket, hogy küldjetek neki (LaRose-nak) egy üzenetet, melyben biztosítjátok őt támogatásotokról és reményt adtok neki, emlékeztetve őt arra, hogy nincs egyedül. Valószínűleg lakóhelyén ő az egyetlen igaz hitű nő. Mint mindig most is legyetek elővigyázatosak az írásban, ne tegyetek fel konkrét kérdéseket és természetesen semmi olyasmit ne írjatok, amivel őt, vagy magatokat bajba sodorhatjátok.”
LaRose tavaly augusztusig egy férfival élt együtt. A feljegyzések szerint 1997-ben kétszer volt letartóztatva. Egyszer ittas vezetésért, másodszor pedig Texasban fedezetlen csekkel történő fizetés miatt. 2004-ben Texasból Pennsylvaniába költözött. Rendőrségi jelentés szerint 2005-ben apja halála miatti depressziója következtében LaRose öngyilkosságot kísérelt meg.
A rendőrségnek elmondta, hogy egyszerre 10 izomlazító tablettát vett be alkoholtartalmú itallal. „Erős mérgezési tünetei voltak és nehezen tudta megtartani az egyensúlyát. Mikor kikérdeztem, kijelentette, hogy nem akar meghalni” - mesélte az éppen eljáró rendőr.
A rendőrség megállapította, hogy Texasban élő nővére, aki tartott attól, hogy LaRose meg akarja ölni magát, az esetet megelőzően többször felhívta.
Forrás: CNN
